Gyulai Pál: A FŐVÁROSBAN.
A FŐVÁROSBAN.
Szép e nagy város, szeretem, csodálom,
De mind hiába csüggök élvein,
Meg-megszáll titkon egy borongó álom,
S felkölti minden szent emlékeim';
S mint csónakot a hullámok dagálya,
Akaratlan távol partokra vet,
Lelkem szülőföldem vidékit járja
És üdvözli a kedves bérceket.
De mind hiába csüggök élvein,
Meg-megszáll titkon egy borongó álom,
S felkölti minden szent emlékeim';
S mint csónakot a hullámok dagálya,
Akaratlan távol partokra vet,
Lelkem szülőföldem vidékit járja
És üdvözli a kedves bérceket.
Ti gúnymosollyal gyermeknek neveztek,
Csak mélyen érzek, ennyi az egész,
E társaságot, soh' sem szokhatom meg
Hol illem a szív s elmésség az ész.
És a művészet, melyet úgy imádok,
Ezért mind nem nyujt kárpótlást nekem.
Mi másnak áldás, reám nézve átok,
Szivemnek itt a kéj is idegen.
Csak mélyen érzek, ennyi az egész,
E társaságot, soh' sem szokhatom meg
Hol illem a szív s elmésség az ész.
És a művészet, melyet úgy imádok,
Ezért mind nem nyujt kárpótlást nekem.
Mi másnak áldás, reám nézve átok,
Szivemnek itt a kéj is idegen.
Oh szülőföldem viruló határa
S te kis fehér lak árnyas fák alatt,
Hol engem a szeretet vőn karára.
S a barátság viselte gondomat
E palotáknak márvány büszkesége
Mint nem éri föl rozzant födeled'!
Mély gyászban virraszt örömid emléke
Szívemben, mely lemond, de nem feled.
S te kis fehér lak árnyas fák alatt,
Hol engem a szeretet vőn karára.
S a barátság viselte gondomat
E palotáknak márvány büszkesége
Mint nem éri föl rozzant födeled'!
Mély gyászban virraszt örömid emléke
Szívemben, mely lemond, de nem feled.
A múlatságok kábitó zajába'
Ugy óhajtom csöndes estvéidet,
El-elkerűl az éjnek édes álma
S csak szánalom, mit hajnalomra vet,
S ha kitekintek néha únalommal,
Kelet felé fényes csillag ragyog,
Megcsendül mélán lelkemben a bús dal:
«Én is oda, oda való vagyok».
Ugy óhajtom csöndes estvéidet,
El-elkerűl az éjnek édes álma
S csak szánalom, mit hajnalomra vet,
S ha kitekintek néha únalommal,
Kelet felé fényes csillag ragyog,
Megcsendül mélán lelkemben a bús dal:
«Én is oda, oda való vagyok».
E nőknél tán az angyalok sem szebbek,
A kellem, izlés meg-megtántorít,
De kedvesem, csak téged szeretlek,
Bár szégyent vannak itten bájaid.
És e hangverseny legmennyeibb hangját
Mint od'adnám, ha nyeritne lovam!
Vigan fütyölve vágtatnék te hozzád,
Az én helyem csak közeledbe' van.
A kellem, izlés meg-megtántorít,
De kedvesem, csak téged szeretlek,
Bár szégyent vannak itten bájaid.
És e hangverseny legmennyeibb hangját
Mint od'adnám, ha nyeritne lovam!
Vigan fütyölve vágtatnék te hozzád,
Az én helyem csak közeledbe' van.
Ne szóljatok meg, ha folyvást merengek,
Amit nem érzek, nem is tettetem.
Hogy' örűljek, midőn szivem szakad meg,
S mosolygás helyett sírhatnék szemem?
Ha ott látnátok, ahova úgy vágyom,
Tudom, hogy kedvelnétek engemet,
Szívem csupán kettőt tud a világon:
Örűl vagy szenved, gyűlöl vagy szeret.
Amit nem érzek, nem is tettetem.
Hogy' örűljek, midőn szivem szakad meg,
S mosolygás helyett sírhatnék szemem?
Ha ott látnátok, ahova úgy vágyom,
Tudom, hogy kedvelnétek engemet,
Szívem csupán kettőt tud a világon:
Örűl vagy szenved, gyűlöl vagy szeret.
1852
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
