Gyulai Pál: FÁRADT VAGYOK . . .

FÁRADT VAGYOK . . .

Fáradt vagyok, mint az üldözött vad,
Lelkem szomju, mint a mező nyáron!
Bájaidnak verőfénye éget,
Szerelemtől vérzik ifjuságom!

Hagyj pihenni fürteid árnyában,
Sebeimből karjaid gyógyítnak,
Enyhíts csókod drága balzsamával,
S édes álmát hozd meg hajnalomnak.

Nem érzed-e a tavasz bűbáját?
Reszket a lég, szédül a pillangó,
Egyik virág a másikhoz hajlik,
S mint a hő csók, csattog a madárszó.

Ne tagadd el, amit szíved érez,
Hogy lehetnél csak te érzéketlen?
Feledd el az emberek világát,
Isten szól az örök természetben.

1851

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!