József Attila: A LEGUTOLSÓ HARCOS | Verstár - ötven költő összes verse

A LEGUTOLSÓ HARCOS

Valami forró nyári éjszakán
Gyárfüst ölelt át lomha földszagot
S a legnagyobb lélek szökkent belém:
Az Ucca és a Föld fia vagyok.

Szép szivem óriás, piros virág,
Bimbója hat földrészre nyil, ma hát
Szijja mohón boldog-boldogtalan
Világlengő szeretet-illatát.

Világszabadság-zengő Messiás
Szemét, szavát nem fogja semmi sem,
Börtön, kaszárnya, templom - Krisztus is
Kinyilt nagy szive kelyhiben pihen.

Ha tán sirok - a Krisztus vére hull,
Ha káromkodok, minden trón remeg,
Ha nevetek, az Isten is örül
S tavaszba szöknek akkor a telek!

Világszabadság! Világszerelem!
Világbékesség! lavinás igék
Szentháromságát zúditom ma le,
Bizó fülekbe hogy zugassa szét.

Ember, ne csüggedj, sorsod lesz a hit.
Végül minden forrás tengerbe ér
S mint Jézus asztalánál egykoron,
Mindenkinek jut egyaránt kenyér!

S ezer fohásszal fölfohászkodom -
Szivbéli Krisztus, tégy még egy csodát,
Kaszárnyát, börtönt romboljanak el
A lelkes, forró igelavinák.

Könnypára, vérgőz ne marja szemünk
S a legutolsó harcos én legyek:
Nekem mennem kell, ha szülém sikolt
S világ indul meg, hogyha én megyek.

A lelkesedés zengő süvegét
Égig hajitják a görnyedt napok,
Ha az Igazság emberré fogad.
Az Ucca és a Föld fia vagyok!

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!