Juhász Gyula: Melankólia
Ha őszi est esője monoton
Zenéjével dobol ablakomon
És bennem fázón megborzong a lélek.
Sötét köpenyben, mint a zord zarándok,
Mentünk, mint néma zárdai barátok
A temetőkbe tartó utakon.
És oly unalmas, oly szomorú hóbort
Az élet, melynek lángja pislogott csak.
Hogy rövid álmunk, ez édesbús élet
Siet nagyon és addig mért ne éljek?
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me