Karinthy Frigyes: Karácsonyi elégia
Karácsonyi elégia
Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg
Karácsony van, de nekem nem kellenek olcsó fenyőgallyaid
Hazug viaszkönnyet ne sírjon a karácsonyi gyertya
Meg nem vesztegetsz cifra csecsebecséddel
Rántsátok le az asztal vacsorázó fehér terítőjét
Fekete posztó van alatta, két gyertya ide és feszület
Krisztus törvényszéke elé rángatlak, hívlak tetemére
Ennek a gúzsbakötött és megtört valaha isteni szívnek
Milyen boldog voltam én ennek a századnak elején
Nem magam miatt szegény voltam és magamrahagyott
De volt valami példátlan izgalom és remény a levegőben
Készültünk valamire és vártunk valami Meglepetést
Aminőt soha még hinni se mert a világ
Egy nemzedék se, mióta Cromagnon s a neanderi völgy
Ködös reggeleit elhagyta ez a földre lepottyant
Valami idegen bolygóról idekerült különös féreg, az ember
Hasonló s mégis egészen más mint az ittlakó többi barom
Remegett minden ebben az ünnepi várakozásban
Mint a gyerekek, mielőtt megszólal odabent a csengő
Én magam sejteni véltem azt is, mi lesz az ajándék
Homályos célzással régen ígérte már sok kusza jel
Idelent a Földön és fönt a csillagos Égen
Ezt a csákót és kardot, ezt az isteni kinevezést
Hogy mostohatestvéreink fák és krokodilok
Közt a legifjabb s nem is a legjobb és legügyesebb
Az a fajta, amelyhez tartozom véletlenül én is
Hogy éppen ez kapja kezébe amire mindenek foga vásik
Kényre-kedvre örökbe a Nagy Mennyei kirakatnak
Legszebb játékát, ezt a nagy Lapdát, aminek Föld a neve
S amivel játszani már nem akar többé aki csinálta
Gyönyörű lapda, éppen nekünk való embergyerekeknek
Nem olyan nagy mint a Nap például, de nem is oly forró
Ujjunk meg nem égeti s tele van gyönyörű rajzzal
Erdők és tengerek és hegyláncok csupa színes ábra
Hókristály és vízirózsa és északi fény gyönyörű
S miénk lesz az egész, tehetünk vele ami tetszik
Belebujhatunk vagy kihajíthatjuk nagy ívben a térbe
El is ronthatjuk, megnézhetjük a szerkezetét
Mindenki lázasan készült ennek a századnak elején
Erre az ünnepi napra, mikor az ember lesz úr a világon
Kezdtük szemügyre venni alaposan ami majd miénk lesz
Hogy tudjunk bánni vele, ne legyen fennakadás
Élvezni, élni, csinálni minden pazar örömét
Egyikünk a hal siklását figyelte a vízben
S eltanulta, hogyan szed ki a vízből levegőt
Másik a madarat röptiben nézte ravaszdin
S másnap maga is harsogva felröppent mint a madár
Harmadik tettenérte a Láthatatlan Sugarat
S déli időben fényes nappal megjelent a kísértet
Félelmes csontváz eleven testünk lágy kérge alatt
A negyedik és ötödik közellé tette a távolt
Megfogta az időt, eleven lett mozgó vásznon a mult
Aladin csodalámpája hangot varázsolt a füledbe
S tudtad Szaharában most sírni a sárga sakált
Tündérmese csizma hétmérföldes hipp-hopp ahol akarok
Így kavargott négy évszak négy díszlete közt a Darab
Mennyei Színjáték és csupa emberi drága szerep
Énnekem is volt szerepem húsz évesen ilyen fiatalon
Készültem rá még mielőtt látni tanult a szemem
Hogy a prológust majd én mondom el, ha kezdődik a játék
Egy reggel, jól emlékszem, a Halley üstökös éppen
Fönt libegett halványan hajnali égi mezőn
Jöttem a réteken át gyalogost Rákos felől fútt a szél
S komponáltam az Ódát nyurga nagyszájú kamasz
Mint akinek nincs, nem is lehet más dolga csak ez
Ódát harsogni, ódát a Századhoz, mámoros ditirambust
"Én múzsák ifjú papja" vagy Rotterdamus Erasmus
Ennél is szebbet, ujjongóbbat és szabadabbat
Eldicsekedni fennszóval, hogy necsak az élők
Hallják, hallják a holtak is régi temetői rögökben
Da Vinci Lionardó és Daedalus és Shakespeare és Verulami Bacon
Pár semmi évezred iskolatársa és tanulója
Hogy szárnyas szavaik zúgó szárnyakká átalakultak
S nem kép és hasonlat immár a büszke beszéd: repülés!
Mert félórával előbb láttam két földi szememmel
Dagadni és dudorodni a földet s horpadni a mennybolt
Kupoláját ferdén libegve s futni alattam a felhőt
S nem rímek és szavak és muzsika részegített meg
Nem szédített látni káprázatot olcsó borával a Szépség
Ez a Valóság volt, ez a vászonból tákolt monoplán
Minden szépnél szebb, minden Igézetnél igazibb Igézet
Hogy győzni fogunk diadal diadal diadal minékünk
S ha a mennyeknek országa nem száll le a földre
Majd érte megyünk mimagunk s "lészen éj és nap
Hat nap és hat éjjel s a hetediken megpihenünk"
Így volt ez s még aznap délután szép kedvesemmel
Ültünk a budai cukrászda hűvös terraszán
S álmodtunk kisdedet aki majd megéri ezt a napot
Gyalázatos század, mit tettél mire a kisded megszületett
December közepetájt karácsony előtt tizenhetedikén
Százezer ember hörgött Mazurnál a jeges pocsolyában
S kedvesemet elvitte mint meg vagyon írva
"Gyűlölet és téboly mocskos magzatja a dögvész"
Országok tépték s marcangolták egymás húsát mint az ebek
Aztán csönd lett, a megtépett föld sebeit nyalogatta
Sok-sok év mulva tértem magamhoz egy árokban valahol
Ahová dobott a földrengés s elindultam keresni helyem
Kábultan még roggyanó térddel és betörött fejjel
Keresni a kedvem és hitem és hetyke bizalmam
Hová tettétek mi ez miféle világ lett
Hol a kerek asztal aminek gazdáját dícsérni akartam
Köszönteni dallal miféle arcok ezek a régi helyén
Ostoba gúnnyal hallgatnak ha szólok nem értik a nyelvet
Köszönök és nem is felelnek torkomon akad a szó
Ég felé nyujtom tenyerem hogy eszükbejussak
Összenéznek s alamizsnát tesznek belé azt hiszik koldulni jöttem
Mennék már innen repülnék fönt berreg valami
Aranyat csempész a gépen a bankár át a határon
Vagy valami bombát a háborúra spekuláló iparos
Messze suhan már nem érem utól összeesem az ucca kövén
S már nem tudom eldadogni vádoló végrendeletem
Karácsony van, de nekem nem kellenek olcsó fenyőgallyaid
Hazug viaszkönnyet ne sírjon a karácsonyi gyertya
Meg nem vesztegetsz cifra csecsebecséddel
Rántsátok le az asztal vacsorázó fehér terítőjét
Fekete posztó van alatta, két gyertya ide és feszület
Krisztus törvényszéke elé rángatlak, hívlak tetemére
Ennek a gúzsbakötött és megtört valaha isteni szívnek
Milyen boldog voltam én ennek a századnak elején
Nem magam miatt szegény voltam és magamrahagyott
De volt valami példátlan izgalom és remény a levegőben
Készültünk valamire és vártunk valami Meglepetést
Aminőt soha még hinni se mert a világ
Egy nemzedék se, mióta Cromagnon s a neanderi völgy
Ködös reggeleit elhagyta ez a földre lepottyant
Valami idegen bolygóról idekerült különös féreg, az ember
Hasonló s mégis egészen más mint az ittlakó többi barom
Remegett minden ebben az ünnepi várakozásban
Mint a gyerekek, mielőtt megszólal odabent a csengő
Én magam sejteni véltem azt is, mi lesz az ajándék
Homályos célzással régen ígérte már sok kusza jel
Idelent a Földön és fönt a csillagos Égen
Ezt a csákót és kardot, ezt az isteni kinevezést
Hogy mostohatestvéreink fák és krokodilok
Közt a legifjabb s nem is a legjobb és legügyesebb
Az a fajta, amelyhez tartozom véletlenül én is
Hogy éppen ez kapja kezébe amire mindenek foga vásik
Kényre-kedvre örökbe a Nagy Mennyei kirakatnak
Legszebb játékát, ezt a nagy Lapdát, aminek Föld a neve
S amivel játszani már nem akar többé aki csinálta
Gyönyörű lapda, éppen nekünk való embergyerekeknek
Nem olyan nagy mint a Nap például, de nem is oly forró
Ujjunk meg nem égeti s tele van gyönyörű rajzzal
Erdők és tengerek és hegyláncok csupa színes ábra
Hókristály és vízirózsa és északi fény gyönyörű
S miénk lesz az egész, tehetünk vele ami tetszik
Belebujhatunk vagy kihajíthatjuk nagy ívben a térbe
El is ronthatjuk, megnézhetjük a szerkezetét
Mindenki lázasan készült ennek a századnak elején
Erre az ünnepi napra, mikor az ember lesz úr a világon
Kezdtük szemügyre venni alaposan ami majd miénk lesz
Hogy tudjunk bánni vele, ne legyen fennakadás
Élvezni, élni, csinálni minden pazar örömét
Egyikünk a hal siklását figyelte a vízben
S eltanulta, hogyan szed ki a vízből levegőt
Másik a madarat röptiben nézte ravaszdin
S másnap maga is harsogva felröppent mint a madár
Harmadik tettenérte a Láthatatlan Sugarat
S déli időben fényes nappal megjelent a kísértet
Félelmes csontváz eleven testünk lágy kérge alatt
A negyedik és ötödik közellé tette a távolt
Megfogta az időt, eleven lett mozgó vásznon a mult
Aladin csodalámpája hangot varázsolt a füledbe
S tudtad Szaharában most sírni a sárga sakált
Tündérmese csizma hétmérföldes hipp-hopp ahol akarok
Így kavargott négy évszak négy díszlete közt a Darab
Mennyei Színjáték és csupa emberi drága szerep
Énnekem is volt szerepem húsz évesen ilyen fiatalon
Készültem rá még mielőtt látni tanult a szemem
Hogy a prológust majd én mondom el, ha kezdődik a játék
Egy reggel, jól emlékszem, a Halley üstökös éppen
Fönt libegett halványan hajnali égi mezőn
Jöttem a réteken át gyalogost Rákos felől fútt a szél
S komponáltam az Ódát nyurga nagyszájú kamasz
Mint akinek nincs, nem is lehet más dolga csak ez
Ódát harsogni, ódát a Századhoz, mámoros ditirambust
"Én múzsák ifjú papja" vagy Rotterdamus Erasmus
Ennél is szebbet, ujjongóbbat és szabadabbat
Eldicsekedni fennszóval, hogy necsak az élők
Hallják, hallják a holtak is régi temetői rögökben
Da Vinci Lionardó és Daedalus és Shakespeare és Verulami Bacon
Pár semmi évezred iskolatársa és tanulója
Hogy szárnyas szavaik zúgó szárnyakká átalakultak
S nem kép és hasonlat immár a büszke beszéd: repülés!
Mert félórával előbb láttam két földi szememmel
Dagadni és dudorodni a földet s horpadni a mennybolt
Kupoláját ferdén libegve s futni alattam a felhőt
S nem rímek és szavak és muzsika részegített meg
Nem szédített látni káprázatot olcsó borával a Szépség
Ez a Valóság volt, ez a vászonból tákolt monoplán
Minden szépnél szebb, minden Igézetnél igazibb Igézet
Hogy győzni fogunk diadal diadal diadal minékünk
S ha a mennyeknek országa nem száll le a földre
Majd érte megyünk mimagunk s "lészen éj és nap
Hat nap és hat éjjel s a hetediken megpihenünk"
Így volt ez s még aznap délután szép kedvesemmel
Ültünk a budai cukrászda hűvös terraszán
S álmodtunk kisdedet aki majd megéri ezt a napot
Gyalázatos század, mit tettél mire a kisded megszületett
December közepetájt karácsony előtt tizenhetedikén
Százezer ember hörgött Mazurnál a jeges pocsolyában
S kedvesemet elvitte mint meg vagyon írva
"Gyűlölet és téboly mocskos magzatja a dögvész"
Országok tépték s marcangolták egymás húsát mint az ebek
Aztán csönd lett, a megtépett föld sebeit nyalogatta
Sok-sok év mulva tértem magamhoz egy árokban valahol
Ahová dobott a földrengés s elindultam keresni helyem
Kábultan még roggyanó térddel és betörött fejjel
Keresni a kedvem és hitem és hetyke bizalmam
Hová tettétek mi ez miféle világ lett
Hol a kerek asztal aminek gazdáját dícsérni akartam
Köszönteni dallal miféle arcok ezek a régi helyén
Ostoba gúnnyal hallgatnak ha szólok nem értik a nyelvet
Köszönök és nem is felelnek torkomon akad a szó
Ég felé nyujtom tenyerem hogy eszükbejussak
Összenéznek s alamizsnát tesznek belé azt hiszik koldulni jöttem
Mennék már innen repülnék fönt berreg valami
Aranyat csempész a gépen a bankár át a határon
Vagy valami bombát a háborúra spekuláló iparos
Messze suhan már nem érem utól összeesem az ucca kövén
S már nem tudom eldadogni vádoló végrendeletem
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
