Katona József: Gyermekkor
élő keblén elenyészett
Mivolt első virányának!
mellyel egyjütt elmúlának
édességi emlődnek - |
volt-lesz Hatalomszó nemi
ki nem írtnak. valamíg az
eltűnt Örömöknek igaz
fájdalmain vergődnek! |
érzéssel, a sírdombokon
mint az árnyék múlatsz - neked
múlt és jövő egybereked,
s a Holtak szava hallik: |
nyögésemnek, e határra,
melly az elhervadt kellemek
képeit kereső szemek
előtt gyengén hajnallik! |
élt, s nem tudta azt, mivé lett,
midőn a sors ítélete
örömöt-élővé tette -
s hogy rajta még fordítson: |
napot álmodozott éjjel,
egy arasztnyi volt világa,
mégis tündérvárba hága
porban húzott grádicson. |
mint az Alkony, egyképp hinte,
egy nádló, pajtás, egy alma
egész vagyona, s hatalma
már új diszbe öltözött. |
gondolkozás egész volta -
egy könnyű könnycsepp ragyogott
szemében, ha tán elrogyott
Vére sírba költözött. |
az Öröm, mint lepkéjével
ő maga - könnyű fonálon
eresztvén el a fűszálon -
örűlt rabjának a rab; |
elkezdvén, hosszú árnyéka
mellett egy porvárban bőgve
a Csorda kolomppal jöve;
s a Napbol még egy darab, |
vidéken végig a Folyó
tetejéig elpirított -
könnyű sohajjal hagyított
mindent el - eltűnt a rang; |
közt is (mintha várna) kése,
s a zokogó Toronyóra
ütvén, majd takarodóra
szólt az estveli harang - |
megállván, mosolyg, a tarkán
setétedő felyhők alatt
mint fütykéli a vég-dallat
egy aludni készülő, |
esdekléssel nézegető
Madárka - a setét völgyön
csacsogó terebély tölgyön
vetett fészkén hogy ül ő. |
telepedvén a kedvellett
mosásra választott gyepre,
ott a másnapi Ünnepre
fűsűlé hosszú haját; |
hanggal nedvért rimánkodó
szúnyogsereg csapódozott
feléje a sűrű bozót
közűl, enyhítni baját. |
közé rogyott a szorgalom -
elaludt a varázs, s bele
az ifjú-álom kedvele;
eltűnt majd ez álom is, |
elenyészvén, felserkene
az Ifjú Férjfiúságra
(mutatván a valóságra:
miként volt minden hamis). |
csak andalító képivé
leve a Jelenvalónak -
csak visszhangja a Hangzónak -
egyj kétséges Képezet! |
eltűnt, te édes Gyermekkor!
alig maradt voltod éke
betegen sajgó emléke:
az idő befedezett. |
örömeit így eléltem
alig tizenötöd éve -
az Eget s Napot kivéve
majd minden esmeretlen. |
a Leány ült; azon renden
egy kis Külső-város kele,
s a kiírtott Bozót helye
szép sík: nekem kietlen!!! |
a kis madár kis párjára;
Est-játékim tündér-vára
porban húzott grádicsára
töltött Útca hányatott. |
mellyet kis kezem ültete,
mint két nagy fa a zivatar
ellen oltalmazva takar
Ház mohos héjazatot. |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me