Katona József: Tőrbeesésem
megszűnt, s a leső
liget jelel |
néma jellel |
de bájjal telve
kezem emelve
egy helyt álltam |
és csodáltam |
A szép Természet
felett tenyészett
balzsam szellő- |
ártol tellő |
a Nap - lankadó
dörg közt - haladó
halmos pára |
bíborára |
Némult a nappali
zaj; s az esthajnali
fényt lebbentő |
pont serkentő |
hogy las fúvalmok
közt a zöld halmok
visszhangitol |
mint locspitol |
Csak a Falevél
s a Kunyhófedél
ama tájon |
a lapályon |
s a magát rázó
Napba szikrázó
térünk földe |
locskos zölde |
Igy álltam én itt,
szivem szirénit
mind-mind jobban |
gyújtván, Jobban |
s az imádságon
hallván, egy ágon
két szerelmes |
madár kell'mes |
Lassún reszkete
flótám szellete
a levegő |
közt lebegő |
s a majd felzendűlt
prücskök közt csend ült
óriási |
elnyúlási |
És ime! Akkor
csalák e gyakor
andalgások |
visszhangzások - |
midőn az ajtó
nyílván, sohajtó
sarkán, verő |
szivem merő |
Az Est hallgatott,
a Fuvallat ott
megállt: tőllem |
ész, mellőllem |
s még csak egy orkán
visító torkán
se volt büszke |
úgy egy üszke, |
Kis küszöbében
megállt, s szemében
mosolyogva |
majd ott fogva |
s a Láthatáron
alol, ziháron
mordúlt még el |
a Zaj, s ezzel |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me