Kölcsey Ferenc: ÉJI TEME'I'ÉS | Verstár - ötven költő összes verse

ÉJI TEME'I'ÉS

Vész ébred, üvölt az éjjeli szél,

Házból az anyácska remegve kikél,
S karján csecsemővel ide s tova jár.
"Kebled csupa fagy;
Oly néma, sötét vagy!
Szép gyermekem alszol-e már?

És alszik örökre, szíve körűl

Vérhabja sebének halálosan űl;
Sirt váj az anyácska, de melle szorong.
"Kész néked az ágy;
Ott fájdalom elhágy,
Hol végtelen álma borong."

Zöld lombok alatta, fenn puha hant;

Zúg a temetésre halotti harang,
Vad dörgeteg hangja borúlat egén,
S villám tüze gyúl
Bús fáklya világúl:
Irtózatos ünnepi fény.

Már éji siralma kelni nem int;

Menj, térj anya vissza, pihenj le megint,
S borzadva ha érzed az éj közepét,
Dúlt álmok után,
Kísérteti órán
Száll gyermeked árnya feléd.

1836. április elején

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!