Komjáthy Jenő: BÚBÁNAT
BÚBÁNAT
Az a nagy bú, amely téged
Vádol örök, nagy természet;
Mely kiégett szivvel kérdi:
Mért születni, minek élni?...
VAJDA JÁNOS
Vádol örök, nagy természet;
Mely kiégett szivvel kérdi:
Mért születni, minek élni?...
VAJDA JÁNOS
I.
Tátongó, mély sebbel szivemben
Jártam a zengő, dús ligetben,
Mint méla árny a sugarak között,
Mint ki menyegzőn gyászba öltözött.
Jártam a zengő, dús ligetben,
Mint méla árny a sugarak között,
Mint ki menyegzőn gyászba öltözött.
Azúr menny részvevőn borult rám,
Csókdosta arcom égi hullám,
Megsimogattak lombok, sugarak,
De szívemből csak folyt a vérpatak.
Csókdosta arcom égi hullám,
Megsimogattak lombok, sugarak,
De szívemből csak folyt a vérpatak.
És én csak halni, halni vágytam
A fényhabos, virágos ágyban;
Itt, hol a kéj, a létöröm honol,
A szívem lassan, búsan haldokol.
A fényhabos, virágos ágyban;
Itt, hol a kéj, a létöröm honol,
A szívem lassan, búsan haldokol.
Fölnyitá szép ajkát a rózsa:
Mi bánt, ó, álmok álmodója?
Emelt fejét himbálta a topoly:
Magányos lélek, min gondolkodol?
Mi bánt, ó, álmok álmodója?
Emelt fejét himbálta a topoly:
Magányos lélek, min gondolkodol?
Az életár hiába zsongott,
Szivembe néma bú borongott.
S ábrándosan suttogva szólt a hárs:
Mondd, min tünődöl váltig, méla társ?
Szivembe néma bú borongott.
S ábrándosan suttogva szólt a hárs:
Mondd, min tünődöl váltig, méla társ?
Szomorufűz velem szomorgott:
Mikor vetjük le már a gondot?
Gyönyörre vár száz izzó kéjkehely,
Szegény költő te, min töprenkedel?
Mikor vetjük le már a gondot?
Gyönyörre vár száz izzó kéjkehely,
Szegény költő te, min töprenkedel?
Vigaszszó kelt minden bokorban:
Reméld az üdvöt, higgy a jóban!
Itt, hol a fény, a boldogság honol,
Hogyan lehet az emberszív pokol?
Reméld az üdvöt, higgy a jóban!
Itt, hol a fény, a boldogság honol,
Hogyan lehet az emberszív pokol?
Napsugarak szóltak remegve:
Megvett-e a halál hidegje?
Nézd, itt minden csak hőt, lángot lehel!
Sötét ember! Miben kételkedel?
Megvett-e a halál hidegje?
Nézd, itt minden csak hőt, lángot lehel!
Sötét ember! Miben kételkedel?
De én csak halni, halni vágytam
A fényhabos, virágos ágyban;
Ott, hol a kéj, a boldogság honolt,
A szívem lassan, búsan haldokolt.
A fényhabos, virágos ágyban;
Ott, hol a kéj, a boldogság honolt,
A szívem lassan, búsan haldokolt.
II.
Megvette a szívemet a bánat,
Hova lett ó, büszke nyár, bübájad?
Hova lett a régi boldog álom?
Eltűnt, eltűnt, sehol nem találom.
Hova lett ó, büszke nyár, bübájad?
Hova lett a régi boldog álom?
Eltűnt, eltűnt, sehol nem találom.
Hova lett a fény, a láng, az illat?
A sötétség lelke lelkemig hat.
Szomorság fogta meg a szívem,
Könnyek úsznak a mosolygó színen,
A sötétség lelke lelkemig hat.
Szomorság fogta meg a szívem,
Könnyek úsznak a mosolygó színen,
Már hiába bókolnak a lombok,
Nem érzek mást, csak az ősi gondot,
A teremtés ősi gondját érzem
S örök gyászban foly magányos éltem.
Nem érzek mást, csak az ősi gondot,
A teremtés ősi gondját érzem
S örök gyászban foly magányos éltem.
Hova lett a bűvöd-bájod, élet?
Természetből hova lett a lélek?
Tovaröppent az örömnek lelke,
Ami szép volt, él, de megdermedve.
Természetből hova lett a lélek?
Tovaröppent az örömnek lelke,
Ami szép volt, él, de megdermedve.
Elátkozva, elbüvölve látom,
Ami egykor szép volt a világon ...
Fényes tőr a sugár, könny a harmat
És e szép föld csak rabszolga-gyarmat.
Ami egykor szép volt a világon ...
Fényes tőr a sugár, könny a harmat
És e szép föld csak rabszolga-gyarmat.
Hova lett az élet szent varázsa?
Ember, állat meg van babonázva.
Hit azúrja s a reménység zöldje
Soha vissza nem tér már a földre?
Ember, állat meg van babonázva.
Hit azúrja s a reménység zöldje
Soha vissza nem tér már a földre?
Az örök nap nem hullt le az égrül,
Körülöttem mégis elsötétül,
Sírva járom be a dús vidéket,
Fényes nappal szomorú kisértet.
Körülöttem mégis elsötétül,
Sírva járom be a dús vidéket,
Fényes nappal szomorú kisértet.
Mintha csak a temetőben járnék,
Fut nyomomba hosszu, rémes árnyék,
Körülöttem lidérctüzek égnek,
Az enyészet kohójában égek.
Fut nyomomba hosszu, rémes árnyék,
Körülöttem lidérctüzek égnek,
Az enyészet kohójában égek.
Égessetek ízzé-porrá, engem,
Hadd sirassam, sírván, hogy születtem,
Vegyétek le vállamról az átkot,
Aki megöl, legyen keze áldott!
Hadd sirassam, sírván, hogy születtem,
Vegyétek le vállamról az átkot,
Aki megöl, legyen keze áldott!
[Szenic, 1892. június 30.]
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
