Komjáthy Jenő: HÓPELYHEK
HÓPELYHEK
I.
Szállonganak a hópihék:
Úgy fáj e szív, úgy fáj e lét!
Úgy fáj e szív, úgy fáj e lét!
Minden fagyos, ah, jéghideg;
Egész testemben reszketek.
Egész testemben reszketek.
Ó, mondhatatlan fájdalom!
A Föld egy roppant sírhalom.
A Föld egy roppant sírhalom.
Alatta minden megfagyott,
Csupán az én szivem dobog.
Csupán az én szivem dobog.
Az órjás sírhalom alatt
Órjás szivem majd meghasad.
Órjás szivem majd meghasad.
Úgy tombol a kín szívemen,
A Föld fájdalmát érezem.
A Föld fájdalmát érezem.
Az Ég egy roppant kriptabolt:
Érzem, mi lesz, mi van s mi volt.
Érzem, mi lesz, mi van s mi volt.
A Múlt halott, és a Jövő
Egy végtelen nagy temető.
Egy végtelen nagy temető.
Sivár, gonosz és fénytelen,
Mindenkép semmis a Jelen.
Mindenkép semmis a Jelen.
Nincsen remény, eltűnt a hit,
Holt vagy haldokló minden itt.
Holt vagy haldokló minden itt.
Szivem! Te sorsod is halál;
Felejtsd, hogy egykoron valál!
Felejtsd, hogy egykoron valál!
Hiába volnál büszke, nagy,
Ha semmivé léssz, semmi vagy -
Ha semmivé léssz, semmi vagy -
És elenyész a semmiben
Végső vonaglásod, szivem!
Végső vonaglásod, szivem!
II.
Erdő, mező dermedten áll;
Azt súgja minden, hogy: halál.
Azt súgja minden, hogy: halál.
Mély búba tör a téli szél:
Sirasd meg ember, hogy levél!
Sirasd meg ember, hogy levél!
Lélek beléd csak halni jár,
Bánd meg ezerszer, hogy valál!
Bánd meg ezerszer, hogy valál!
Álmot temet a hópehely:
Reszkesd a titkot, hogy leszel!
Reszkesd a titkot, hogy leszel!
S egy hang szivedhez odafagy:
Dermedj meg attól, ami vagy!
Dermedj meg attól, ami vagy!
III.
Azt mondják, hogy fehér a hó,
- Hiszen a látszat oly csaló! -
- Hiszen a látszat oly csaló! -
Csak én tudom, hogy fekete
Szálakból szőve szövete.
Szálakból szőve szövete.
Az ártatlan, szép szín alatt
Látom a sötét pontokat.
Látom a sötét pontokat.
E pontok mint központ körül
Sok játszi test jegőcösül.
Sok játszi test jegőcösül.
A zord, üres, sötét szemek
Felém baljósan intenek.
Felém baljósan intenek.
Megannyi mérhetlen atom;
A sírból jő s a sírba von.
A sírból jő s a sírba von.
E gyászatomok démonok,
Szemök oly rémesen forog.
Szemök oly rémesen forog.
Üregszemökkel látnak ők,
És hímezik a szemfödőt.
És hímezik a szemfödőt.
A csillogó, roppant lepelt
Rám teszik, ha időm letelt.
Rám teszik, ha időm letelt.
Ne még, ne még! Ó, várjatok,
Boldogtalan paránynapok!
Boldogtalan paránynapok!
Ha majd a szörnyű óra jön,
Átlépek a bűvös körön;
Átlépek a bűvös körön;
Fény nem ijeszt, sem a setét,
Lelkem veletek frigyre lép;
Lelkem veletek frigyre lép;
Együtt bolyongunk végtelen,
Csodálatos nagy téreken,
Csodálatos nagy téreken,
S nézzük egy örök élten át
Az élet- és haláltusát:
Az élet- és haláltusát:
Nem rémít démonszemetek,
Mert én is pont, atom leszek.
Mert én is pont, atom leszek.
[1892. január 12.]
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
