Komjáthy Jenő: KÉRDÉSEK
Reszket a lények méla szemén,
Remeg a légben, rezg a füszálon,
Surran a földnek tarka szinén.
Szív hova száll? Virág mire nyit?
Egy-e a Szépség és az Igazság?
Egbül a földre vezet-e hid?
Játszik a szűz szempilla alatt,
Rózsaszemérmet ragad a tenger,
Zajlik a vér a hószin alatt.
Csókba, gyönyörbe mért ful az éj?
Céltalan üdvre mért tör a semmi?
Hol van az okfő s hol van a cél?
Hint a szivekbe mákonyi kéjt,
Küld a virágok kelyhibe mézet,
Lányok ölébe csalfa legény.
Pajkos örömre mért jön a bú?
Minek e csalfa, balga bujósdi?
Mért hull a porba a szűz koszorú?
Suttog az erdők ága-bogán,
Tűzre fokozza őshegyek ércét,
Zúg a világok fürge sokán,
Honnan e lánghév? Honnan e láz?
Hol van a mélye? Hol van a nyitja?
Más-e a lényeg, más-e a máz?
Vágtat a síkon, a bérceken át,
Törtet a tarlón, csörtet a sűrűn,
Harsonahangon zúgva dalát.
Érez-e, s vajj mit érez a vész?
Ó, van-e, kérdem, szív a viharban?
És van-e szellem? És van-e ész?
Szertelen, ádáz, büszke erők?
Révbe se köttök, partra se juttok,
Nem ad az ég, sem a föld pihenőt.
Mélyibe nem hat emberi szem.
Jaj, beh magányos! Jaj, beh talányos!
Átok uralg-e mindeneken?
Állj! Ki vagy? Szólj hát, vad rohanat!
Vessetek lobbot szellemi szférák,
Esdeni hallván hő szavamat!
Válaszod esdem, követelem!
Eleget láttam, eleget éltem,
Gúnyt minek űz e játszma velem?
Járjak-e mindig álmatagon?
És az egészről, e csodalétről
Végre lemondjak hullatagon?
Elpazaroljam ifju erőm?
Túlnani látás dőre fejében
Hulljak-e sírba majd epedőn?
Csukva örökre az isteni telj?
Vagy maga félszeg tán a teremtés?
Teljesen értőn sohse felel?
Tova sietnek mind hidegen.
Ó, mi talányos! Vajmi magányos!
Érzem, ah, érzem, mind idegen.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me