Kosztolányi Dezső: A KÁPOLNÁK | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

A KÁPOLNÁK

Émile Verhaeren

Az erdei kápolnák öble
megmozdul, halkan tündökölve,

mikor a rózsa éled;

a mennybeli szent mind örül

s a Szűz körül

nyájas és udvarló kör ül:
piros rózsák meg sárga méhek.

Jámbor anyák paraszti módon
köpenyt aggattak rá, mely csupa ódon

nehéz arany;

s hogy szép legyen és makulátalan
arcára s kezére is gondja van,
mit feltört hó jég, téli hajnal,
megmossa tejjel és megmossa vajjal.

És most csupa báj, pipere:
villog nyaklánca, ékszere
cin gombostűjét drága, szűzi
fátylába tűzi;
rózsafűzérből hord övet,
ruhája az csalánszövet,
alatta kisded krinolin,
puha topánja csupa hím!

És oly jóságos, oly friss, oly nemes,
szép hölgy és együgyű baba.
A gondja csak mások baja,
Lankákon, erdőszélen egyre les
a messzeségbe, este-reggel,
nyugodtan, porcellán-szemekkel.

Hozzád fohászkodik az árva,

áldott Anyánk, évszázados szobor,

szegény szivét neked kitárva,

mivel te a családhoz tartozol.

És most hívnak főkép, mikor a május int,

egyszerre mind;

mert hogyha fekete és rossz e hónap,

remény és munka megvetője,

sosem derül számunkra jó nap,

sír Flandriának minden magvetője;

most zsöndül búza, len, gyümölcs, takarmány,
hadd nőjjön fel a szellők dajka-karján,
az éjek legyenek szelíden alvók,
ne lássunk orkánt és pogány zimankót;

így kérnek kápolnádba Téged,

bámulva szűziséged,

aztán avégett

imádkoznak, hogy most segítsd meg őket,
a végzetes órába szenvedőket,
hogy bársony-aranyruhád este fölvedd
s édesdeden áldd majd meg ezt a földet.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me