Kosztolányi Dezső: IZGATOTT SÉTÁK

Full text search

IZGATOTT SÉTÁK
 
Olyan ma a költő, mint a falu bolondja, aki magában énekelget
és jár és hadonáz és rázza fejét és felesel a szelekkel.
Nincs senki barátja, csak az emlék, csak az utcai fák, csak a varjak
s köszönti a holdat a temetőn túl, ezt a betegarcú, vézna zsiványt.
Hallgatja ő a szegények, az árvák hosszú, ugató zokogását,
kik egy deszkapalánkra borulva okádják a könnyet, a sóhajt, köpik a kínt.
Hallgatja a csöndet is és a kutyákat, kik elmebajosok módjára alusznak,
riadnak az ólban és kiszaladnak, marják a semmit, a híg levegőt.
Látja a bérházak ragyogását, sárga özönben az ablakokat fönn,
hol mint valami mennyei tűzvész lángolni látszik a szeretet.
Úgy vágyik a szíve, hogy odafusson, úgy vágyik a szíve, hogy leboruljon,
nyugtot találjon, terített asztalt, kályhaderengést, jó szavakat.
De tudja, hogy itten nincsen ilyesmi, előre tudja azt, amit ismer
és únja a szót, mit hallani fog majd, mindent, mi van, előre ún.
Nem vágyik az égbe se, nem oda vágyik, Vénusra, Marsra se, vagy
Jupiterre,
 
nem csillaga semmi idegen csillag, sáros, rossz csillaga néki a Föld.
Itt élne alázatosan, ha lehetne, ám ők, akiket szeretett, menekültek,
megfutamodtak időnek előtte, egy sírba bebújtak előle mind,
vagy maszkokat öltöttek alakosan, bandzsítani kezdtek és figurázni,
játszódni a ködben más ködalakkal s ha élnek a földön, rég nincsenek ők.
Legjobban szeretne ő is ilyenkép botrányt, viharos riadalmat idézni,
hosszú-nagy orral, piros szakállal vágtatni az utcán esztelenül,
rémíteni minden embereket, hogy fussanak ők is előle sikoltva
s utálja az, aki eddig utálta, utálja az, aki még szereti.
Mégis tovaballag az éjbe, tünődve, mert a legtakaróbb álarc a nyugodtság,
legszebb paplan az elhagyatottság, legjobb vánkos a néma közöny.
 
1932

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me