Kosztolányi Dezső: A FEKETE ASSZONYHOZ | Verstár - ötven költő összes verse

A FEKETE ASSZONYHOZ

Virágos arcú lányseregbe
búsan, lefátyolozva jársz,
feltűnsz, mint egy éjszínü lepke
s megáll a tánc.

S könny hull vidám szemünkre újra,
ajkunkra ráfagy a kacaj
s kitör szivünkből hörgve, zúgva
egy tompa jaj.

Te vagy az éjjel és az örvény,
a kárhozat és a mennyország,
mostan lesujtasz, porba lökvén,
majd felemelsz újból tehozzád.

Költészetem izzik terajtad
pokoli pompában, setéten,
rubinpiros, parázsos ajkad,
mivel iszod éjjente vérem.

Ifjú szivem fehér világát
liliom-arcaidra loptad
s szén-fürtödön borongva száll át
éjféle néma bánatomnak.

Most félve, kérve száll tehozzád
síró szavával e szelíd dal...
Verd lelkem bús aranykobozzát
hajlékony, forró ujjaiddal.

A zöldselyem diványon ültél,
ahogy szobádba bevetődtem,
langyos tavasz volt ott - kivül tél -
rózsás parázs égett előttem.

Mint egy viharcsapott verébfi
omoltam a te lábaidhoz,
mert tudtam, a te szíved érti
költőszivem, s sebére írt hoz.

Melengető, égő öledben
aléltan, álmosan zokogtam,
kigyúlt a képem, lángra keltem
s könnyezve hallgattál te ottan.

S elmondtam, ó, rejtélyes asszony,
mit szenvedtem titkon miattad,
s bozontos főm és lázas arcom
aztán sokáig símogattad.

Ez a búcsúzás éjszakája!
A szél cibálja ablakunkat,
a hó fehér csomókba hullik,
a lámpalángok mind kihúnynak.

A mi tüzünk is hamvadoz már,
szád is hideg és hallgatag ma,
s fakó, sötét, mint a kialvó
kráter tüzes, lángfüstös ajka.

Légy áldva a csókért, a kínért,
légy áldva, hogy lelkem gyötörted,
te sápatag, gonosz cherubja
a szenvedésnek és gyönyörnek.

Most menni kell. Nyujtsd csókra ajkad.
Hadd öljem a kínt mind reája.
Ó, fojts meg, ölj meg, semmisíts meg...
Ez a búcsúzás éjszakája.

1906

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!