Kosztolányi Dezső: FEHÉR LEÁNYOK
halványszinű, ezüst nyakaddal.
Szavad, minthogyha hegedűből
zokogna fájón, sírva bűvöl.
habtestü, szűzi, gyenge gyermek,
s te szent, te bűntelen, te boldog,
szivembe felrázod a poklot.
örjöngve hívni lázas éjszakán,
fátylas szemed bágyadtságába nézni,
míg ránkborul a csókos, halk magány.
virágos, ifju, tiszta arcodon
s fogam csikorgatom, hogy nem szeretlek
s a fagyban a lángokról álmodom.
halvány nyakaddal, kék gyermekszemeddel,
ki, hogyha megjelensz vad álmaimban,
zokogva és riadva rettenek fel.
ki szembe ülsz le a vonatba s akkor,
midőn remegve sejtem, hogy szeretlek,
leszállsz a vágtató vonatról...
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me