Kosztolányi Dezső: ÉN
Érzem, a fejem zúg, |
hogy mindenik ideg sajog belé.
Magamra eszmélek, felébredek
s agyamban egy vonagló gondolat forr.
Egy gondolat fut át. |
félő gyönyörrel hallom a szavam
és érezem a testemet, amint
a pamlagon kényelmesen kinyúlok.
Csak hallgatom, hogyan dobog szivem
s hideg borúval bámulom magam,
mint a vasúton az első beszállót,
kit fáradott közönnyel megtekintünk.
Hogy később mindörökre elfelejtsük.
Álmodom talán? |
minden tagom oly kézzel fogható,
mint egy tovább hajítható darab fa
s mégis nekem örök, sötét titok.
Vágynám bezúzni, ámde nem merem,
mert összetörni fájdalmas halál
s titkos szövetjén, élő porcikáján
remegve lüktet az egész világ,
a végtelen űr miriád atómja
s ha meghal, a világ is véle vész el.
a néma nyelvű eszme is beszédes,
és a vajúdó gondolat piheg,
s a titkos érzés őrült táncra kél:
a néma légbe száll. S oly idegen.
Oly bágyatag csodálkozó fülemnek,
mint hogyha távol zajnak álma lenne.
A többi rám ismer belőle mind -
csak én nem értem, mit jelent e hang.
bámul felém egy ismert-ismeretlen,
sok kúsza, zöld, fehér és barna színfolt,
hosszan leomló haj zsíros vonalja,
két villogó szem harmatos derűje,
amely lobogva, mint két gyenge lámpa,
világosságot ád és fényt kiván.
Ó, feleljetek! |
hol nappal-éjjel küszködöm magam
s aranyt túrok körömmel, vas-pöröllyel
vagy húnyjon el a sápadt, vaksi fény,
mely a homályos űr ölén dereng.
a perc e végtelen kicsinyke részén,
ameddig tart egy röpke villanás -
reszketve, lázban égve ébredek fel
a színes és tapintható zavarból
és látva-látok, a mélységbe látok
s rémülve érzem, hogy az ős-titok,
az ősi rejtély, ősi sejtelem,
amit ennen-kezemmel érezek,
amit csodálva hallok en-fülemmel:
az én vagyok!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me