Kosztolányi Dezső: A HATÁR FELÉ
fáradt erővel törtet a mozdonyunk,
vak szürkeség ül a kupénkban
s künn zivatarszerü hófúvás zúg.
fakó batyunkra; megremeg a szívünk,
már a határ felé megyünk és
elmaradoznak a kedves arcok.
teremsz közöttünk, barna magyar leány!
Lerázod a havat magadról
s szerte-tekintesz a bús homályban.
sugár cikázik a vonat-ablakon,
rezgő szivárvány leng a jégen
s gőzparipánk riadozva horkant.
nézem tej-arcod rózsa-virágait,
hattyúnyakadra lágyan omló
gyűrü-fonású hajadnak éjét.
némán tűnődöm, merre felé sietsz,
te szende és mégis igéző -
s lopva tekintem a holmidat meg.
ki vágyva szállott szűzi lakod elé
s virágos udvartoknak alján
sokszor elálmodozátok estve.
a délibábok lenge enyelgését
sápadva, mosolyogva nézted
s hő aratáskor a markot verted.
kin ős-anyáim bája sugározik,
ma újra érzem a magyar bút
s száműzetésem örök keservét.
kanyargó útam zord idegenbe tér,
hol a barátság színes átok
s gyűlöletes magyar ember és szó.
s aztán felejtsd el ezt a szegény utast
s emlékemet vesd el nevetve,
mint a vasút-jegyed elhajítod!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me