Kosztolányi Dezső: MÉG EGYSZER
hogy habzik a csermely, a víz csupa fény
és villog a hó a tetők peremén.
és fönn az orom tetején elegyül.
Merengek a régi időn egyedül.
S te vérszínű rózsa a szikla felett,
kunyhó, min a füst koszorúja remeg -
már éled az ég, kinyilik a derű
és szárnyal a fényben a saskeselyű!
az ég közelétől olyan sugaras,
borzasztja, deríti a büszke magas -
a szürke tetőkön a szürke lesőt,
épp most emelinti magasba a csőt.
most küldd a golyót ide, bérci vadász!
Boldog vagyok! Épp a szivembe találsz!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me