Kosztolányi Dezső: SÁPADTAN, MEREVEN FEKÜSZÖM...
vértelen ajkaimon nem játszik az isteni ihlet.
Ámde magas lázam sem bírja kiverni fejemből
Őt, ki miatt betegen nyögök itt: szép, szende alakja
égi jelenségként tün elémbe; látom a lánykát
boldogan égve, vigan kórálmaimnak közepette,
hallom enyelgő hangjaikat és mintha szivembe
százmillió tőrt döfne s a lelkemet isteni végzet
kérhetlen keze zúzá szét. Oh jól tudom, ennek
a szomorú, félő látványnak hogy mi a vége:
hogy boldog sohasem leszek én... nem, nem, soha többé.
Látom a lányt kipirult orcával a hitvesi karban,
szőke hajának fürtjeivel hogy játszik a hitves,
majd látom haloványon telt hold méla világán
szőke haját az ezüst fény pikkelye mint aranyozza
meg; majd látom a felgyulladt város közepette
olykor tűnve fel arra, midőn a szikra lobot vet,
védkezet nyújtva szegény gazdagnak, ámde nekem nem.
Bár remegő hangom versenyzik a viharéval,
én elhamvadok a szerelemnek égi tüzébe.
Jöjj, gyere, Jóska fiam, hadd lásd a hív szerelemnek
áldozatát, csókot hadd csókoljak ajakadra.
de a barátságnak szent isteni égi hatalma,
melyet az Úr menedékül adott az emberi szívnek.
a jó daktilusok nem akarnak jőni a versbe.
Féktelenül rohan a Pegazus, a hámba maradni
nem tud; a kocsisuk részeg: a szép szerelemnek
égő, méregerős, kábító, égi borától.
Elragad a Pegazus s tovavisz a hegy tetejére.
Döngnek a sziklák, vérzik feje, habzik a szája
s felragad egy felhő peremére; s nézem az istent:
a piruló hajnalt; már kinn van a harmatos égen,
látom a szép természetet a hajnal biborában,
pajkosan játszik a hajnali szél a sárga kalásszal,
zengnek az erdők, zúgnak a tengerek, ámde ezekbe
angyali arcod leng körülem, óh bájos Alice-em!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me