Madách Imre: Egy régi házra
Van felirva barna faladon,
Fájó érzelem, áhitatos bú
Fogja el lelkem, ha olvasom - - -
S benne vívni vértes hősöket,
Játszanak csak, ámde játékoktúl
Elpuhult korunk ma elijed.
Mosolyukban osztva harci bért;
És sovárgja azt a bajnok, aki
Nem könyörge még az életért.
Tölgyasztalnál vidám társaság,
Órjás serleg bujdosik közöttük
Hegedősök ajkán hős danák.
Osztva lángbort, lángoló kegyet,
És pajzánan próbálják emelni
A fegyvert, melyet hivök letett.
Dobogó hid csörren hirtelen,
Felriad mind, fegyvert fog legottan
És a kastély bástyáján terem.
Nők ápolják, hogyha kap sebet,
És sok ifjú a vérző baráttól
Irígyel ily ápoló kezet.
Elfeledve könyrületlenűl,
Éjjelenkint, amint éle, érze
Lelke jár a kastélyban körűl. - -
Csak te élted azt túl, ősi ház !
Köveid dacoltak az idővel
Óh, de rád terűle szörnyü gyász.
Kisszerű hitetlenség zaja;
A korcsult utód kis szellemének
Meg nem nyílik a sír ajtaja.
Többé egy anyának méhiben,
Mindakettő halovány alak lett
S a középszerűségben terem.
Féket törve új uton megyen,
S mert pokolról nincsen már fogalmunk,
A szív már a mennyben sem hiszen.
Hol hajdanta fegyver csattogott.
Szörnyű harcok büszke bajnokának
Unokája rőföt forgat ott.
Önté vérét, dúlta a csatát,
Nyúlat űz harcvágya, hogyha ébred,
Számolván a bőr mi hasznot ád.
S egy szegletben költi el maga,
Melyet őse forgatott, előtte
Most mesés a bujdosó kupa.
S a pártával régen sírba szállt,
Eszközzé silányodott szerelme,
Árú lett, mi istenségül állt.
Fut földünkről feltarthatatlanúl,
Számok jőnek mindenütt nyomában
Kisszerű létünknek átkaúl.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me