Madách Imre: Éjféli gondolatok
Éjféli gondolatok
Éj van, síri csend lép a zajnak helyébe,
Halvány rezegéssel ég a mécs szobámban;
Nyitva áll előttem a történeteknek
Könyve, vértől ázva mindenik sorában.
Halvány rezegéssel ég a mécs szobámban;
Nyitva áll előttem a történeteknek
Könyve, vértől ázva mindenik sorában.
Itten rabigára termett nép körében
Megváltóját látom keresztre feszítve,
Ott a kérkedő bűn ül fényes ruhában,
S vesszejét csókdosni dűl a nép elébe.
Megváltóját látom keresztre feszítve,
Ott a kérkedő bűn ül fényes ruhában,
S vesszejét csókdosni dűl a nép elébe.
Ez tehát a büszke ember története !
Lelkem elszorul, hogy mért is küzd hiába ?
Mért imád erényt, mit csak kacag az ég is,
Míg a bűnt hű társa, a pokol feltartja.
Lelkem elszorul, hogy mért is küzd hiába ?
Mért imád erényt, mit csak kacag az ég is,
Míg a bűnt hű társa, a pokol feltartja.
S ím előmbe tűnik Brutus nagy alakja,
Mint csillag ragyogva saját önmagában,
Értem nagyságát, ah értem, hogy nagyobb még,
Mert magasztos fénye nem a sikertől van.
Mint csillag ragyogva saját önmagában,
Értem nagyságát, ah értem, hogy nagyobb még,
Mert magasztos fénye nem a sikertől van.
S hogyha századokig tart az éj, nem hosszú,
Hogyha ilyen csillag kel fel benne végre,
Mert hogy felragyogjon minden pompájában,
Szüksége vagyon a csillagnak az éjre.
Hogyha ilyen csillag kel fel benne végre,
Mert hogy felragyogjon minden pompájában,
Szüksége vagyon a csillagnak az éjre.
Értem, hogyha százszor trónra lép a rabló,
Míg egy Brutus jő és megbukik harcában,
Az ezt elbeszélő világtörténetben
Nem bűn, de erénynek dicsőítése van.
Míg egy Brutus jő és megbukik harcában,
Az ezt elbeszélő világtörténetben
Nem bűn, de erénynek dicsőítése van.
Ah, de kínos érzés bánt egyszersmind engem,
Látva életemnek hogy felét leéltem,
S amit méltó lenne örökös betűkkel
Feljegyezni, eddig még semmit nem tettem.
Látva életemnek hogy felét leéltem,
S amit méltó lenne örökös betűkkel
Feljegyezni, eddig még semmit nem tettem.
És ki tudja: jő-e még kor, hogy tehessek?
Óh hány Leonidás, hány Grachus megy sírba,
Senkitől nem sejtve, mert ennek a forum,
Annak Thermopylae nem jöve utába!
Óh hány Leonidás, hány Grachus megy sírba,
Senkitől nem sejtve, mert ennek a forum,
Annak Thermopylae nem jöve utába!
A hatalmasoknak itt is nagy előnyük:
Hova ők belépnek, míg mi oda küzdünk,
Megtört keblünk. Nékik esemény már létök,
Milyet mi csak szívünk vérével teremtünk.
Hova ők belépnek, míg mi oda küzdünk,
Megtört keblünk. Nékik esemény már létök,
Milyet mi csak szívünk vérével teremtünk.
Hej, pedig ki tudja, marad-é belőlünk
Más egyéb a névnél, hogyha sírba szállunk ?
Nem hullunk-e vissza, mint a zuhanó csepp
A tengerbe, vesztve percnyi ragyogásunk ?
Más egyéb a névnél, hogyha sírba szállunk ?
Nem hullunk-e vissza, mint a zuhanó csepp
A tengerbe, vesztve percnyi ragyogásunk ?
Elszorult kebellel lépek ablakomhoz,
Megnyitom, kidűlök az éj tengerébe,
Lent a temető van néma hallgatásban,
Fennt miljó világok csillagfényü képe.
Megnyitom, kidűlök az éj tengerébe,
Lent a temető van néma hallgatásban,
Fennt miljó világok csillagfényü képe.
Köztetek hat e föld is csak egy fényes pont,
S oly kicsinynek érzem az embert s világát,
Mintha porszem lenne roppant sivatagban,
Melynek dőre hire nem nagy éleményt ád.
S oly kicsinynek érzem az embert s világát,
Mintha porszem lenne roppant sivatagban,
Melynek dőre hire nem nagy éleményt ád.
Hej, ki tudja hányszor vérzett el egy Sertor
A csillagban, mely ott ég mint lámpa fénye,
A csillag halványan, egykedvűen ég csak,
Nem jő hír, dicsőség porlakunkra tőle.
A csillagban, mely ott ég mint lámpa fénye,
A csillag halványan, egykedvűen ég csak,
Nem jő hír, dicsőség porlakunkra tőle.
S míg földünkön népek küzdnek vérben állva,
Földünk mint kis szikra áll a mindenségben,
A lehulló hősök híre itten él csak
A kis szikra egyik kisded szögletében.
Földünk mint kis szikra áll a mindenségben,
A lehulló hősök híre itten él csak
A kis szikra egyik kisded szögletében.
S itt is ezerekből csak néhány marad fel,
A tömeg elvérzik és nyugszik rakáson,
Örök koszorúért adhatni cserébe
Percnyi létet, de a tömeget csodálom :
A tömeg elvérzik és nyugszik rakáson,
Örök koszorúért adhatni cserébe
Percnyi létet, de a tömeget csodálom :
Elveszett mint szám, hogy másnak fényt szerezzen,
Avagy boldogitá-é tán az utódot ?
Nem váltotta azt meg a vér rabbilincsből
Nem javul, a korcs szül mindég ujabb átkot.
Avagy boldogitá-é tán az utódot ?
Nem váltotta azt meg a vér rabbilincsből
Nem javul, a korcs szül mindég ujabb átkot.
Itt nyugosznak sorban hősök s rab utódik,
Ablakom előtt a csendes temetőben,
Hírök, jármok eltünt, el a kor közöttük,
Összefolytak a sors örök gyűrűjében.
Ablakom előtt a csendes temetőben,
Hírök, jármok eltünt, el a kor közöttük,
Összefolytak a sors örök gyűrűjében.
Vérzettek mindvégig, mint a gladiátor,
Éltökért s ez élet harcuknál nem volt más;
Óh hát érdemes-e élni, ha minden perc
Csak a feledésnek szánt sírgödrünkön ás.
Éltökért s ez élet harcuknál nem volt más;
Óh hát érdemes-e élni, ha minden perc
Csak a feledésnek szánt sírgödrünkön ás.
Érdemes-e vívni eszmékért, melyeket
A megváltozott kor csak mosolygni fogna,
Míg fehérlő csontja a két ellenségnek
Névtelen halomban korhad összehordva.
A megváltozott kor csak mosolygni fogna,
Míg fehérlő csontja a két ellenségnek
Névtelen halomban korhad összehordva.
És mért lesz a gyermek, ki Cato lehetne
S meghal torokgyíkban csecsemő korában,
Vagy megannyi lángész, aki sírban nyugszik
Eltörpülve, éhen, alkalom hiányban ?
S meghal torokgyíkban csecsemő korában,
Vagy megannyi lángész, aki sírban nyugszik
Eltörpülve, éhen, alkalom hiányban ?
Mind betölti-e hát földön hivatását,
Csak egyetlenegy, a kérkedő ember, nem;
Vagy örök határzat áll-e őrt felette
S mindezeknek sorsa nem merő véletlen ?
Csak egyetlenegy, a kérkedő ember, nem;
Vagy örök határzat áll-e őrt felette
S mindezeknek sorsa nem merő véletlen ?
Úgy hát mért is vérzünk, minden talpalatnyi
Földért végzetünkkel új csatára szállva,
Hogyha ércbilincsen vonz a sírhoz, melyen
Már előre meg van éltünk sorsa írva.
Földért végzetünkkel új csatára szállva,
Hogyha ércbilincsen vonz a sírhoz, melyen
Már előre meg van éltünk sorsa írva.
Úgy az ember hitvány eszköze a sorsnak
S tenni semmit nem bír önnön erejével,
Győz, ha sors könyvében úgy vagyon megírva,
Avagy ismeretlen s nyom nélkűl enyész el.
S tenni semmit nem bír önnön erejével,
Győz, ha sors könyvében úgy vagyon megírva,
Avagy ismeretlen s nyom nélkűl enyész el.
Úgy egyenlőek hát Nero bűnsúlyával
Aristides minden ragyogó erényi,
Vihar az, ez súgár, mely öntudat nélkűl
Csak az örökös sors nagy céljait végzi.
Aristides minden ragyogó erényi,
Vihar az, ez súgár, mely öntudat nélkűl
Csak az örökös sors nagy céljait végzi.
Avagy él a lélek még túl is a síron,
És miként a dőre buborék nem vész el,
Ott a csillagok közt, ott vagyon hazája
S földünkön csak mint a vándormadár lép fel.
És miként a dőre buborék nem vész el,
Ott a csillagok közt, ott vagyon hazája
S földünkön csak mint a vándormadár lép fel.
Akkor, hogyha végre szent honát elérte,
Hátrahagyva itten a pornak salakját,
Csillagos dicsében csak mosolygni fogja
Itt e földön töltött néhány pillanatját.
Hátrahagyva itten a pornak salakját,
Csillagos dicsében csak mosolygni fogja
Itt e földön töltött néhány pillanatját.
Akkor dőre minden küzdés a magasra,
Aki ottan él, hol csillagok születnek
S néz a végtelenbe, nem nagyon örűlend
Hangyaboly világunk múlandó hirének.
Aki ottan él, hol csillagok születnek
S néz a végtelenbe, nem nagyon örűlend
Hangyaboly világunk múlandó hirének.
Melyet, mint virágnak illatát, szél hordja,
S bojtorvány tenyészik a hősnek felette,
S míg egy-egy emlékkő dacol az időnek,
Már a kőnek hőse rég el van feledve.
S bojtorvány tenyészik a hősnek felette,
S míg egy-egy emlékkő dacol az időnek,
Már a kőnek hőse rég el van feledve.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
