Petőfi Sándor: KARÁCSONKOR
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.
Hosszú nagy inség... tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!...
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz...
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me