Petőfi Sándor: BUCSÚ A NŐTELENSÉGTŐL
Nőtelenség, tőled válok el;
Majd huszonöt évi bajtársam vagy,
Búcsu nélkül nem hagyhatlak el.
Rajtad most ily hirtelen kiad.
Megosztottam véled ifjuságom,
Hagyd magamnak férfikoromat.
Hogyha intél, én szót fogadék,
Mentem én, a regényes kalandok
Zászlaját amerre lengetéd.
Elfáradtam, megpihenni kell...
Nyoszolyám lesz kedvesem két karja
S fejér párnám a puha kebel.
Gúnymosoly, mely ajkról-ajkra jár,
S szánakozva mennek el mellettem...
Savanyú a szőlő, ugyebár?
Szánalomra oly méltó vagyok!
Piszkosabbnál piszkosabb csárdákba
Estenként nem barangolhatok.
És ez is csak engemet szeret,
Nem úgy, mint az ő jó szeretőik,
Kik szeretnek százat, ezeret.
Haragszol vagy nem haragszol rám;
Már ezentúl hátamat látod csak,
Örömiddel végkép jóllakám.
Másfelé, hogy új hivet szerezz,
Fejér zászló kell nekem már, és az
Feleségem fejkötője lesz.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me