Petőfi Sándor: HINTÓN ÉS GYALOG | Verstár - ötven költő összes verse

HINTÓN ÉS GYALOG

Rég eltemette a nyarat,
Az ősz, s ez is haldoklik már,
Az erdő mégis milyen hangos!
Hogy fütyöl benne a madár!

E füttyre fölriadtak az
Álmos merengésből a fák,
S a meglepő, nem-várt örömtől
Megrezzen rajtok minden ág.

Még ott fönn a nap is, aki
Ködcsuklyájába bújt vala,
Gondolva, hogy a tavaszig már
Ugysem leszen mit látnia,

Még fönn az égen a nap is
Kiváncsian pillant elé,
Hogy lássa ezt a madarat, mely
A bús csendet szétkergeté.

Keres, keres szemeivel,
Megnéz az erdőn minden fát,
De mindhiába, mindhiába,
Madárfélét sehol se' lát.

Jó nap barátom, ne keresd
A fákon e víg madarat,
Ott ballag a mi füttyösünk a
Gyaloguton a fák alatt.

Egy ágrólszakadt siheder,
Kit a balsors meghordoza,
Keblén kenyere, hátán háza
S szivében jókedv tavasza.

Hogy megfütyöl, hogy megfütyöl,
Hogy harsog az erdő bele...
S ím fényes úri hintó nyargal
S szemben találkozik vele.

A fényes hintóban belül
Sötét ur ül nagy csendesen;
Ah, milyen napfogyatkozás van
E gazdag úr szemeiben!

Meglátja őt a siheder
És sajnálkozva távozik...
Ti szegény gazdagok, kiken ily
Rongyházi is sajnálkozik!

Koltó, 1847. október

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!