Petrőczi Kata Szidónia: VII. | Verstár - ötven költő összes verse

VII.

Más. Forog az Szerencse. Notájára.

Sebes árvizeknek kegyetlen szeleknek
Érzem kemény zúgását,
Szivemnek fájdalmit iszonyu kínnyait
Szemeim könnyvhullását.
Meg nem álíthatom óránkint jajgatom
Szerentsém változását.

Mert naponkint nőnek soha meg nem szűnnek
Bánatimnak árjai.
Sebesűlt szívemet elhagyot elmémet
Szomoruság szelei.
Igen ostromollyák éltemet fogyottyák
Engem vesztő kinnja

Már el fogyot nékem mijnden reménségem
Víg órámot nem várom.
Sőt mind éjiel nappal epedvén sok búval
Fájdalmimot jajgatom.
S Minthogy igy gyötrődöm szörnyen emésztődöm
Halálomat ohajtom.

Nintsen orvossága semmi vigassága
Búba epet szívemnek.
Keves a szánója nénts vigasztalója
Jaj ily reméntelennek.
Nemhogy enyhitője avagy segitője
Lehetne én ügyemnek,

Azért tellyeségel bizony nagy készségel
Kévánok elköltözni.
Ez gonosz világtul s mulandó voltátul
Nagy örömmel bucsuzni
Ha Isten akarja ne késsék órája
Kész vagyok már meghalni.

Mert a halál nékem lehet segétségem
Hogy elfelejcsem búmat.
És ő enyhitheti sebemet beköti
Gyógyitya fáydalmimat
Elveszi szivemrül le törli szememről
Gyakor könyhullásimot.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me