Petrőczi Kata Szidónia: XXII. | Verstár - ötven költő összes verse

XXII.

Más az bolond szerelembe élőkről mely nehezen vlnak egymástul, meljet Társán maga kínja nevelésére tapasztalván szerzet volt.

Az szomoru szívet ki vígasztalhatya
Minden el enyészet napiát nem láthatya,
Róla gondolkodván szívesen ohaitya
Elmult szeme elől könyvezve sohaitya.

Bánatnak feljhői ottan el burítyák
Sötét ködeivel bé homályosityák
Még csak sugárit is látnia nem hagyák
Ezerféle kinra gondolati vonnyák.

Kéntelen halgatni noha szól szívébe
Az kín és oránkint fogyatya éltébe
Magába temeti és bús elméjébe
Fetreng mint félig holt az ő gyötrelmibe.

Az mit szíve szeret attul eltávozván
Él nem élvén élne nélkűl és meghalván
Esztendőknek véli óráit számlálván
Egy nap sokszor meghal él halva kinlódván.

Noha nintsen szíve annak kinyát érzi
Másnak adván rabúl gondolattal nézi
Fáidalmas sebeit 's kételkedve hiszi
Fél remél egyczersmind hogy kedvessen veszi.

Okát bánatinak kínyait közt álgya
Hogy élljen sokáig szívessen kiványa
Élljen élljen frissen bú nélkől és hallja
Meg az ő szavait 's végtére megszánnya.

Elég hálája lesz szomorságinak
Ha szánja a fájdalmát és hiteld ád annak
Hogy egyedűl övé nem hajt fejet másnak
Oh mely nagy jutalom gyakor halálának.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me