Reményik Sándor: Sehol sem
Füves térségen át.
Reményzöld volt a rét füve, - de gyér.
Nem sokkal dúsabb, mint ősz évadán
A fakó, sárga gyep.
De a tavasz lengett a levegőben,
S opálos álomfátyolon keresztül
Csillogtak messze Várad tornyai.
Kietlen volt a rét.
Emlékszem: ősszel sem kietlenebb.
Véresszemű, toprongyos, különös:
Savószín bajusz, ősz zuzmó-szakáll -
És kinyujtotta aszott csont-kezét.
Hála-szava most is fülembe cseng:
Egészséget, erőt adjon az Isten!
Bólogattam magamban.
Ezért járok faluról-falura,
Városról-városra, - ezt kutatom
Ez int nekem opálos fátylon át,
Mindíg csak messziről,
Csillogva, mint Nagyvárad tornyai, -
Egy óra mult.
Ahogy szomorún visszaballagok
Egyazon úton, a legelőn át, -
Halotti csendben
Megintcsak szembejő az emberem,
A fakó kis öreg.
Nem kéreget. Megáll.
Köszönt engem, mint régi ismerőst.
Nevet furcsán, búsan, mindent-tudón.
A két kezével kétfelé legyint,
A két falu felé,
Hunyorgat a szemével,
S mintha meglelné a gondolatom,
Úgy mondja ki helyettem hangosan:
Itt is semmi, - ott is semmi!
Hehe! Ugye instálom?...
Aztán meggyorsítottam léptemet.
Mentem, mentem, mindegy, hogy merre már.
Vissza nem néztem volna egy világért.
Utánam álomfátyolon keresztül
Integettek Nagyvárad tornyai.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me