Reményik Sándor: Tragédia
Tragédia
Somló Bódog halálára
A Mester épít, kristályt kristályra rak,
Az Ész áttetsző alabástromát
Nem színezi, nem árnyalja salak.
Az alap gránit, tömör és szilárd,
Természetadta, biztos, ősi kő,
Rajta ível árkád árkád után,
S fölibük tornyosul majd a tető.
Az Ész áttetsző alabástromát
Nem színezi, nem árnyalja salak.
Az alap gránit, tömör és szilárd,
Természetadta, biztos, ősi kő,
Rajta ível árkád árkád után,
S fölibük tornyosul majd a tető.
A Mester épít, kristályt kristályra rak.
Irígység, önzés, bosszúvágy, harag
A számítását nem keresztezi.
Nem csalnak a gigászi méretek.
A gondolat királyi termei
Visszhangozzák a szót: nem tévedek.
Irígység, önzés, bosszúvágy, harag
A számítását nem keresztezi.
Nem csalnak a gigászi méretek.
A gondolat királyi termei
Visszhangozzák a szót: nem tévedek.
A Mester épít - és nem álmodik.
Itt nincs egy célon túlmenő "talán",
Itt nincs egy célon innen maradt "hátha",
Itt minden csupa egyensúly, s arány.
Itt nincs egy célon túlmenő "talán",
Itt nincs egy célon innen maradt "hátha",
Itt minden csupa egyensúly, s arány.
A munka halad, egyre feljebb hág,
Ami még hátra van, talán kevés,
Behálózva a megértett világ,
S leszűrve minden földi szenvedés.
Ami még hátra van, talán kevés,
Behálózva a megértett világ,
S leszűrve minden földi szenvedés.
És akkor jő egy váratlan lökés.
A büszke homlokzat végighasad.
Valahol lenn, megnyílt egy mély pokol,
Valahol lenn, mélyen az Ész alatt.
És a repedés tágul, egyre tágul,
A meghasonlott lélek látja ezt,
Látja - és tompán önmagába bámul.
A büszke homlokzat végighasad.
Valahol lenn, megnyílt egy mély pokol,
Valahol lenn, mélyen az Ész alatt.
És a repedés tágul, egyre tágul,
A meghasonlott lélek látja ezt,
Látja - és tompán önmagába bámul.
S nincs gyöngéd kéz, mely nyúlna most felé,
S törölné verejtékes homlokát,
Mikor recsegve minden összedűl,
Nincs váll, hol megtámaszthatná magát,
Nincs nyugvópont, nincs kívül, nincs belül,
A végzet mindent, mindent letarol.
S törölné verejtékes homlokát,
Mikor recsegve minden összedűl,
Nincs váll, hol megtámaszthatná magát,
Nincs nyugvópont, nincs kívül, nincs belül,
A végzet mindent, mindent letarol.
Akkor eszébe jut:
Van még egy sírhant, messze valahol.
Van még egy sírhant, messze valahol.
Kolozsvár, 1920 szeptember 30
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
