Reményik Sándor: Taps | Verstár - ötven költő összes verse

Taps

Éjfélre jár. Úgy találomra csak -
Kinyitottam hirtelen mozdulattal
A világ zengő száját valahol.

Taps...
Fergetegesen, fülsiketítőn
Ujjong, hálát ad, árad, ostromol,
Ölel, ünnepel
S dobol:
Mint nyári jégeső a kőtetőn.

Halkulva már - viharzik újra fel.
Az órám nézem: döbbenetes ez.
Nincs vége hát, s tán sohasem is lesz?

Forró vérhullám az agyamra csap:
Tombolj, tömeg!
Tapsolj, míg véred harmatozza be
Tapsoló tenyered!
Amíg alkotott, vért harmatozott
Ő is - neked!

Ő... -
Vajjon ki Ő?
Talán győzelmében is remegő -
Az ismeretlen, éjji állomáson.
Műve elzengett, csak a taps dörög -
Mérhetem művét ezen a hatáson?

A mű elzengett.
Én a tapsra nyitottam.
Most csak a taps dörög,
Mintha örök,
Világvégezetéig tartó volna!

Szeretném tudni: jól-esik neki?
Vagy úgy esik csupán
Az önmagáról megfeledkezőnek,
Mint nyári jégeső a kő-tetőnek?

Mit áldozott vajjon?
S mit vesztett vajjon el -
Életéből mily égő darabot -
Hogy égig zúgjon körülötte fel
Ez a viharzás?!

S vajjon nem esnék-e jobban neki,
Ha tomboló ezrek helyett
Hozzálépne egyetlen valaki?
S egyetlenül és egyszerűn
És szótlanul
Szorítná meg kezét.

Amit nem bír leszaggatni e taps:
Leszállna békült szívére az ég.

1937

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!