Reményik Sándor: Zsolozsmázik a kórházi szoba

Zsolozsmázik a kórházi szoba

Fenn a függöny s az ablak nyitva-tárva.
Özönlik be az őszi nap sugára.

Fertőtleníti, mossa a szobát,
Lemossa szenvedéseim nyomát.

Elöttem vajjon kik feküdtek itt?
Lemosta-e ittlétük titkait

Az éjszakákon győzedelmes nap?
Vagy belőlük valami itt maradt?

Róluk nem szólott nekem e szoba,
S most mégis, mégis mintha vallana.

Elődeim mozdulnak meg a csendben,
S utódom hangja is lelkembe döbben.

A szenvedés nem apad el soha:
Zsolozsmázik a kórházi szoba.

És soha el nem fogy a szeretet:
Zendül vissza reá a felelet.

Mikor majd ezt a szobát elhagyom,
Magamtól tisztán másnak átadom.

Egy kívánságot hagyok örökül:
Mint engem, annyi lélek, tisztaság
És annyi szeretet vegye körül.

1934 október 16

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!