Reményik Sándor: A döntő pillanat
A döntő pillanat
Tízéves voltam. Vacsora után
Kisurrantam a hintahelyre még.
Ezer szemével, tündöklő szemével
Engem nézett az augusztusi ég.
Mert tudta jól: eljött a pillanat,
Hogy én is ráemelem szememet,
S az első látás megpecsételi
A rólam megírt költő-végzetet.
Kisurrantam a hintahelyre még.
Ezer szemével, tündöklő szemével
Engem nézett az augusztusi ég.
Mert tudta jól: eljött a pillanat,
Hogy én is ráemelem szememet,
S az első látás megpecsételi
A rólam megírt költő-végzetet.
Megragadtam a hinta kötelét,
Lendültem a mosolygó ég alatt...
Egyszer csak fölvetettem szememet,
S szemem, mint a halotté, fennakadt,
Megtört a hinta lendülete is.
A csendben, messze, harsogott a gát,
Elénekelte az én életem
Egyetlen, örök szerelmi dalát.
Lendültem a mosolygó ég alatt...
Egyszer csak fölvetettem szememet,
S szemem, mint a halotté, fennakadt,
Megtört a hinta lendülete is.
A csendben, messze, harsogott a gát,
Elénekelte az én életem
Egyetlen, örök szerelmi dalát.
Ó, szép volt akkor farkasszemet nézni
Ezer szemmel egy régi éjszakán,
Azóta mindíg ezer szembe nézek,
És fennakadok millió csudán.
Ezer szemével, tündöklő szemével
Akkor megáldott, - s megrontott az ég:
Egy szempárba egészen elmerülni
Azért nem tudtam eddig soha még.
Ezer szemmel egy régi éjszakán,
Azóta mindíg ezer szembe nézek,
És fennakadok millió csudán.
Ezer szemével, tündöklő szemével
Akkor megáldott, - s megrontott az ég:
Egy szempárba egészen elmerülni
Azért nem tudtam eddig soha még.
Kolozsvár, 1927 szeptember 1
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
