Somlyó Zoltán: ÍGY MEGY EL A KÖLTŐ | Verstár - ötven költő összes verse

ÍGY MEGY EL A KÖLTŐ

Így megy el a költő: őszi délelőttön,
tizenegy órakor, épp ebéd előtt...
Itthagyja kenyerét, itthagyja borát is,
itthagyja családját, itthagyja korát is,
itthagyja a padmalyt és itt a tetőt...

Tizenegy órakor, mikor a november
mégegyszer szétszórja fáradt fényeit;
láthatatlan bottal megbékélt kezében,
a sugaras lelkek csöndes jelmezében
kilép az életből s a halálba nyit...

S itthagyja kabátját, mely szegre akasztva,
gazdátlan, üres lett, mint ez a világ.
És színes tintákba megfürdött tollát is,
s itthagyja a munkát, e szent motollát is -
s árván maradtok ti: Üllői úti fák.

S a szegény kisgyermek, ő is ittmaradt most,
szomorú panasszal hiába remeg.
Elhagyott ágyában elárvulva, fázva,
hiába ugrik fel negyvenre a láza -
az örök nagy Gyermek már nem érti meg...

A barna polcokon ott állnak a könyvek:
nagy-gyűrüs kezével többé nem lapoz...
Ittmaradt zenéje, ez a drága manna,
és az ágrólszakadt cseléd: Édes Anna -
ittmaradt a könny, mely szemet fátyoloz.

Így megy el a nagyok legislegnagyobbja,
így megy el a költő egy bús délelőtt...
Igékkel átkozott és sebekkel áldott
sírjára simítsunk sok fehér virágot,
örökfénybe vívő nagy útja előtt...

Ő volt Kosztolányi! Ezt ne feledjétek!
Ő a magyar költő! Ő volt Desiré!...
Menj, szegény kisgyermek, utadra bocsátunk!
Menj, szegény kisgyermek, költőnk és barátunk!
Menj, szegény kisgyermek, csillagod felé!...

1936

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me