Szenci Molnár Albert: CXII. ZSOLTÁR
Tanúság az isteni félelemről.
Bódog ember az, ki az Istent
Féli, tiszteli szíve szerént,
És az ő törvényét szereti,
Nagy lesz ez földön ő nemzete,
Öregböl az hívek serege,
Mert az Úr megáldja és őrzi.
Gazdagsággal őtet meglátja,
Kivel bővelködik ő háza,
Igazsága megáll örökké,
Az híveknek az setétségben
Világot támaszt az jó Isten,
Hogy láttassék rajtok kegyelme.
Az hív ember kölcsönt ád szívvel,
Hamissággal senkit nem terhel,
Ez el nem dől, megáll végiglen,
Ki az igazságot kedveli,
És életit azhoz rendeli,
Örök emlékezetben leszen.
És ő egy szálat sem fél azon,
Hogy róla gonosz hír támadjon,
Reménsége néki az Isten,
És bátorságos az ő szíve,
Míg meglátja, hogy ellensége
Megbüntetnek, ésnek veszélben.
Javait híven osztogatja,
Az szűkölködőket nem hagyja,
Kiből öregböl igazsága.
Az ő szarva meg nem hanyatlik,
Sőt ékessen fölemeltetik
Böcsületes nagy méltóságra.
Hogy ezt látja az istentelen,
Bosszonkodik rajta szívében,
És ő nagy gonosz haragjába
Csikorgatja fogait szörnyen,
De ha megeped is mérgében,
De elvész minden kívánsága.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me