Szenci Molnár Albert: CXXXII. ZSOLTÁR | Verstár - ötven költő összes verse

CXXXII. ZSOLTÁR

T. B.
Könyörgés az Istennek jelenléteért
az jeruzsálemi isteni szolgálatban
és községi igazgatásban.

1
Emlékezzél meg, Úr Isten,
Dávidról és ínségéről,
Ki néked megesküdt szívből,
És fogadást tött hivségben
Az Úrnak, kit Jákob tisztöl.

2
Ezt (úgymond) én fölfogadom,
Hogy bé nem megyek házamban,
Sem le nem fekszem ágyamban,
Szemeimet bé sem hunyom,
Minden álmom hátrahagyván:

3
Nyugalmam addig nem leszen,
Míglen helyet nem keresek
Az Jákob nagy Istenének,
Holott sátort szerzek szépen,
Hol dicsősége lakozzék.

4
Imé, ezt nyilván hallottuk,
Hogy az Efratához néked
Kiváltképpen vagyon kedved,
Az helyet mi megtaláltuk
Az mezőn az erdő mellett.

5
Mi fölmegyünk ez szent helyre
És te zsámolyszéked előtt
Meghajtjuk az mi térdünköt,
Uram, kelj fel, jöjj el ide,
Erőd ládájával egyött.

6
Igazságnak ruháiban
Papjaid fölöltözzenek,
Engedj örömet szentidnek,
Kenöttidet tartsd meg bátran,
Az Dávid néked kellessék.

7
Az Dávidnak az Úr Isten
Megesküdt mint szolgájának,
És ő bízvást hihet annak:
Ím, az te nemzetedből én
Székedre királt állatok.

***

8
És osztán az te gyermekid
Megtartják én kötésemet
És bizonságtételimet,
És örökké az te széked
Megülik mint örökjöket.

9
Mert az Siont az Úr Isten
Választá lakóhelyének,
Mondván, ez hely kell kedvemnek,
Itt lakom minden időben,
Ez helye csendességemnek.

10
Én őket megelégítem,
Kenyért adok az szegénnek,
Ruhájában idvösségnek
Papjait fölöltöztetem,
Örömök lesz az híveknek.

11
Fölnevelem én egy szarvát
Az én szolgámnak, Dávidnak,
Kit én fölkentem magamnak,
Fölkészítöttem lámpását,
Hogy lássa világát annak.

12
De viszont ő ellenségét
Öltöztetem nagy szégyenben,
Midőn az koronát fején
Meglátják és dicsőségét,
Hogy megvirágzik ékessen.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!