Szenci Molnár Albert: LXXXV. ZSOLTÁR | Verstár - ötven költő összes verse

LXXXV. ZSOLTÁR

T. B.
Könyörgése az zsidó népnek az megszabadításért.

1
Nagy kegyessen től, Uram, földeddel,
Jákob nemzetivel az fogságban,
Kiket rabságból hazaeresztél,
Megengedél nékik irgalmassan.

Bűnöket megbocsátád, elfödéd,

Ellenek haragodat enyhitéd.
Uram, kegyessen végy hozzád minket,
Vedd el rólunk haragodnak tüzét.

2
Nemde mindörökké haragszol-é?
Mindéltig nyújtod-é haragodot?
Népedet már meg nem enyhéted-é,
Hogy benned lelhessen vigasságot?

És noha nagyok az mi bűneink,

Mégis mutasd kegyelmed minékünk,
És noha tettünk sok gonoszságot,
De tőled kérünk irgalmasságot.

3
Én meghallgatom, mit szól az Isten
Az ő népének és ő szentinek,
Békeséget beszéll kegyelmessen,
Hogy bolondságból ne vétkezzenek.

Kik őtet félik, minden meghiggye,

Közel azokhoz ő segedelme,
Hogy dicsősége lakjék földünkben,
Minden ínséget rólunk elveszen.

4
Jóság hívséggel öszvebékéllik,
Békeség, igazság egymást szépen
Csókolják, ez földön nevekedik
Az hüt, látszik igazság az égen.

Mindennémő jót ád az Úr Isten,

És sok jó gyümölcs terem ez földen.
Az igazság megyen őelőtte:
És ő járása tart mindörökké.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!