Tompa Mihály: AZ ÖRDÖGSZEKÉRRŐL.

Full text search

AZ ÖRDÖGSZEKÉRRŐL.
 
Hol vásznat fehérit a játszi délibáb
Szilaj csikó iram s fehér gulya legel;
Ahol szemes túzok sétálgat a mezőn,
Amely nyulárnyékot s ördögbordát nevel:
 
Alföldi rónaság termő határiban,
Derék tavat talál gém s vadruca, ha jő;
A rence zöldelőn borítja bé vizét,
Zsombékos partjain a harmatkása nő.
 
Fél-lábon állva, itt busúl az eszterág,
A viz szinére nőtt széles lapun pedig
Űl tollászkodva a bukó szárcsák hada,
A bíbic fenn kering, vagy lenn begyeskedik.
 
A sürű nádasban zúgás-búgás közűl
A hápogó gácsér nyers lármája kiszól;
Mig a tojásivó körmös sas elveri
Az ülős madarat meleg tojásiról.
 
Vándor lápokra, a nemes kócsag meg-ül,
Majd mint fehér fátyol gyorsan messze lebben,
Helyére azután fekete gólya száll,
Gyöngyvér s karakatna jön, megy nagy seregben.
 
Itt nő a kardos sás, a barma buzogány,
Indája itt köt az ötszarvu sulyomnak:
Iromba jércéit a vízi tyuk viszi
Sürű torsa közt a zúgó nádasoknak.
 
A gazban rosz ladik, melynek gazdája nincs,
Zöld vizzel félig áll s fodorsás verte fel;
A pázsitfolt kihajt, kizöldül oldalán,
Orrában összedűlt, korhadt csík-kas hever.
 
Vakvarjuk ülnek a parti égerfákra, -
A nádas rókája vonít esthajnalon;
Jár a tündelevény, a tó zsibongva zúg...
Zúgása messzeszól a csendes tájakon.
 
           ______
 
A tó helyén vár álla hajdan,
S körülte erdő és berek;
Mikép lőn gyászos pusztulása?
- Hogy a szem még romját se lássa, -
Igy emlitik az öregek:
 
Régenten egy rosz ember éle,
Elévült nő lakozva véle;
- Gyermek-korából régi dajka, -
Ki csak gonoszt gondolt szivében,
A jó nagy szálka volt szemében,
S nem nyilt igaz beszédre ajka.
 
Mint harmat a szomjú határra,
Áldás száll égből a munkára;
De kinek nem kell a dolog:
Szükséget lát és nyomorog.
Igy Zombor és vénült dajkája,
- Mint más szegény, - nem izzadott;
Fecsérelvén kincskutatással
Az éjt s a drága szép napot.
Az Isten ellen zúgolódva
A dúsra mérgesen tekintett;
Lelkét od'adná a gonosznak,
Csak adjon az cserébe kincset
Ugy is lett. Szent György éjszakáján
A két istentelen végtére
- Hét csepp vérével balkezének, -
Az ördöggel lép frigykötésre. -
Nyervén attól kincset s hatalmat
Az óhajtás szerint; de még
Ezekhez, a szűz ártatlanság
Megejthetése téteték.
 
Kacagva most, a két istentelen
Erős várat rakott nagy hirtelen;
De rosz hirű, és rettegett falát
A vándor messze elkerűlte;
Inkább az éj csipős szelét, havát
Az ég alatt fázlódva tűrte;
Mert benne csendes nyúgovást
A jámbor lélek nem talált
Hol a vén nő s a vár ura
Gonosz lélekkel cimborált.
Hová nagy éjfelen,
Fejetlen méneken,
- A várt hétszer kerűlve meg -
Betértek a rút szellemek;
Tüzes seprővel megsöpörvén
Az útat nékik jókor a vén.
 
És a vidékkel bősz hatalmát
Érezteté a két gonosz;
Nem nézvén sem Istent, sem embert:
Rőt Zombor szűzleányt oroz;
S vén dajka által a szegény nép
Fejős jószága vért adott;
Megígézett verő szemével
Sok kedves gyönge magzatot.
 
           ______
 
A félelmetes várhoz közel
Volt egy magános kis pásztorlak;
Reá árnyékkal, jószagú
Ákácfiatalok hajoltak.
 
A kis ház fedelét
Kövi rózsa és béke lakta;
S Piroska képiben
Ékes virágszál nyílt alatta.
Ő a jámbor pásztornak volt
Édes leánya,
Szelíd s vidám, minő a rét
Ifjú báránya.
 
           ______
 
A jó pásztornő nagy beteg lőn;
Fájdalma ágyba fekteté;
Bágyadt szemét édes leányán
Aggályosan pihenteté.
Virasztó hűség s gondos bú állt
Leánya képében felette,
Ki önmagát, beteg szülője
Ápolgatásában, feledte.
 
Egykor, hogy a szegény betegre
A hajnal lágy álmat hozott:
Zaj nélkül és titkon hagyá el
Piroska a csendes lakot;
A harmatos rétek felé
Gyors léptekkel suhan,
Ezerjófűvel a gyopár
Ahol nő bokrosan.
 
S midőn kigyúlt a nap
Legelső súgara:
Kicsiny köténye már
Tele rakva vala,
Gyógyfűvek illatos nemével;
Virág-rakott rétoldalon
Szedvén meg enyhe harmaton
A jó leányka kis kezével.
 
Midőn sietve visszatérne,
'Mi dolog ez én Istenem?!
- Nem messze Zombor erdejéhez,
Előtte anyja megjelen.
Nevén szólítja nyájasan,
És int, de nem várván be őt:
Mint az árnyék, tovább, tovább
Megy a felé futó előtt...
'Édes szülém megállj, megállj!
Várd meg leányodat...!
«Utánam édes gyermekem!
Megállnom nem szabad...!»
Maradj, könnyen hivő leány!
Ne fuss a csába kép után!
Ez nem szüléd, ez tőrbe von,
- Ő szivszakadva vár szegény
Ez a vén dajka, aki csal,
Anyád képmását fölvevén!
Imígyen suttogott fülébe
Lágy szellő a futó leánynak,
És benne, aggó édes anyja
Kínos sejtelmi suttogának.
De ő elszórva gyógynövényeit,
Futott a rengeteg felé...
- S most felsikolta... mert magát
Sötét falak között lelé;
Előtte meggörbedt alakban,
Kacagva állt a vén boszorkány,
Míg gerjedelmében az ösztön
Zombor szemén vad szikrákat hány.
 
           ______
 
A nap leáldozott a halmon,
Piros világgal jött az alkony;
És a pokolnak tornácában,
Vad szenvedély rontó karjában,
A lányka szűzi fátyola
Még eltépetlenül vala.
 
«Zombor, Zombor! ha a virág
Éjfélre el nem hervad:
Fejünkre szörnyü jajt hozand
A pokoltól szedett had!»
És Zombor őrjöng, küzködik...
Éjfélre jár az óra;
Reszketve hallgat a gonosz
Az első kakas-szóra.
 
És ujra küzd,... de a leány fölött
Varázs erő hatalma őrködött
Mert amidőn gyógyfűveket
Szedett a harmatos mezőn,
Közűlök, egypár jószagú
Virágocskát keblébe tőn,
És ez varázsvirág vala!
- Amely virúl száz év alatt, -
S száráról a csudás növény
Csak szeplőtlen kéznek szakad.
Eltávolítá a gonoszt
Ez a lánytól hatalmasan:
És a nagy éjben hangzik a
Másod-kakasszó hangosan...
«Zombor, Zombor! ha a virág
Éjfélre meg nem hervad:
Féjünkre szörnyű jajt hozand
Az ördöngös veszett had!»
Hah! Zombor őrjöng, küzködik...
Éjfélre jár az óra;
Reszketve hallgat a gonosz
A másod-kakasszóra;
S vad káromlásra nyilva ajka:
Őrjöng véle az álnok dajka.
 
Tizenkettőt ütött azonnal...
S árnyán a titkos éjnek:
Forgószelek szárnyán, az éjfél
Vendégi megjövének;
Kék láng borúlt a vártetőre,
Mint lengő nád ingván fala;
S ki benn ordíta vad kinok közt:
A két istentelen vala.
 
Gonosz Zombort s az álnok dajkát
Az ördögök sikoltaták
S elsűlyedett az összedőlt vár,
Helyén mély tó maradt;
Nádassá vált a rengeteg
Egy pillantás alatt.
Zombor pedig, s gonosz dajkája,
- Akik miatt a szűz futott, -
Bünhödvé céltalan futással,
Ördögszekérré változott.
 
           ______
 
Derűlt reggel váltá a kínos éjet,
Nyilt tópart volt, hol a leány felébredt;
Párnája jószagú virág vala,
Felébresztője fülmilék dala.
Ugy tetszett, hogy csak álmodott;
S midőn jó anyjához megtére,
Elmondva mindent, a szüle
Így szólt lányának a beszédre:
- A szűz erénynek védbástyáin
A gonoszok által nem hágnak:
Őrizd kebled, hogy tiszta légyen,
Mint kelyhe a nyiló virágnak! -
 
           ______
 
Tágas alföld sík határán,
Ha kitördelék:
Vén ördögszekér iramlik;
Mint a gyors kerék;
Cél s nyom nélkül a világon,
Nyargal, vándorol;
Megpihenni, megnyugodni;
Nem lehet sohol.
Meg-megáll, de ostorával
A szél rajta üt,
És a messze pusztaságon
Utban álló tüskén s árkon,
Űzi mindenütt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me