Tompa Mihály: A FOGOLY. | Verstár - ötven költő összes verse

A FOGOLY.

Bezárva mély, sötét üregbe,
Ül a fogoly hős, láncra vetve,

S hogy a világból mitse lásson:
Vas feketlik a szűk nyiláson.

Szemét titokban rajta hordja
A porkoláb s őrök csoportja,

Várván, hogy majd esd éghez, földhöz,
Vagy vergődvén dühöng, üvöltöz...

De hasztalan! a zord üregben
A rab nyugalma rendületlen...

Majd láncait hosszan-bocsátván,
Csufolják és ingerlik gyáván;

S mint az oroszlánnal, - ha fogva, -
Mulatnak félve, szívdobogva;

Szegény, e rút békót ki hordod:
Kelj fel, vedd vissza régi sorsod!

Tépd el láncod, mint Sámson, könnyen!
- S a hősön a békó se csörren. -

Csak várjatok! ha zendűl a szó,
Az élők sírjaig lehangzó,

Melynek tábor s vitorlás gályák,
Hatalom s csel utját nem állják;

Mely megcselekszi, hogy mi álom:
Valósággá lesz a világon;

Hogy ami fekszik porban, romban:
Felépül, újul dísszel, gyorsan,

És nem lesz holnap, ami van ma...
Ha zeng a szó s munkál hatalma:

Oh várjatok csak! akkor felkél,
S tudtúl lesz Isten- s embereknél...!

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!