Tompa Mihály: EGER HATÁRÁBAN. | Verstár - ötven költő összes verse

EGER HATÁRÁBAN.

Az őszi nap mosolyg derűlten,
Erdő, patak, szirt, völgy kerűltem,

S magas hegyek fejem felett!

Oh, e magas hegyeknek ormán,
Sokáig gyász felleg borongván:

Tájra s szívre árnyat vetett.

A földet gyakran verte zápor,
Aszályban nyilt meg keble másszor,

Feltörve ... megtiporva lőn ...

S mindazt, mi rá csigázva szállott:
Jég-záport, izzó napvilágot

A föld némán magába vőn.

Mint a nemes kebel csak épűl
Kemény csapás-, nagy szenvedéstűl,

S magasb érzelmeket terem:

Dússá lett a föld megsanyartan,
S a drága must édes patakban

Csordult alá a bérceken.

Tisztúlni kezdett a hegy orma,
Sürű ködét megostromolta

A nap, fénylő sugárival,

S mig tépte a kéz a gerézdet:
Vidult a szív is, - nyugtot érzett ...

- Megzendült a szüreti dal.

S ha köny, ha vér szinében ömlő:
Nem láta rég ily bort a tömlő!

Mily pezsgés, mily erő, mi fény!

Méz a szájnak, tűz-láng a szívnek,
- Az édes csöppek felhevítnek -

Itala kéj, bánat, remény.

Most, oh jövő, ki éveket szűlsz!
S titok, hogy rólad, majd ha eltűnsz,

Örömmel, búval szól-e szánk?

Deríts e múló év borához
S az ivandó nagy áldomáshoz

Méltó, dicső napot reánk!

Akkor zeng, zúg majd hangosabban
A viszhang, melyet a magasban

Tető tetőhöz csapdosa!

S mely szívet, ormot gyásszal föd bé:
A zord időt nem látja többé

A hős Dobónak városa!

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!