Tóth Árpád: EVOKÁCIÓ EGY CSILLAGHOZ
EVOKÁCIÓ EGY CSILLAGHOZ
Csillag! e csüggedt órán, míg bánatok zilálnak
A fogcsikorgatások bolygóján, s reszketek,
Engedd feléd feszítnem, szédülőn, reszketeg
Lajtorjáját szegény emberfantáziámnak.
Örök fényed figyelve, fenséges ős planéta,
Oly jó most eltörpülnöm s nagy búm alázva mérnem:
Mily halk s kis mozgolódás a roppant, régi térben
Szívem fájó verése s e lomha éji séta...
A fogcsikorgatások bolygóján, s reszketek,
Engedd feléd feszítnem, szédülőn, reszketeg
Lajtorjáját szegény emberfantáziámnak.
Örök fényed figyelve, fenséges ős planéta,
Oly jó most eltörpülnöm s nagy búm alázva mérnem:
Mily halk s kis mozgolódás a roppant, régi térben
Szívem fájó verése s e lomha éji séta...
Lásd, szörnyű óra volt ez, forró könnyem kigördült,
S zord vízióként láttam: sok fáradt, furcsa útam
Iszonyú tömkeleggé mint bogozódik rútan,
S csüggedt csavarodással mily bús hurokba görbült,
Hold édes ifjuságom ájuldoz szűnő szívvel
S elhal... s már drága célig torz utak kusza bogja
Nem oldozódhat többé lendülőn és ragyogva,
Mint víg ösvényszalag, mely dús ormokhoz ível...
S zord vízióként láttam: sok fáradt, furcsa útam
Iszonyú tömkeleggé mint bogozódik rútan,
S csüggedt csavarodással mily bús hurokba görbült,
Hold édes ifjuságom ájuldoz szűnő szívvel
S elhal... s már drága célig torz utak kusza bogja
Nem oldozódhat többé lendülőn és ragyogva,
Mint víg ösvényszalag, mely dús ormokhoz ível...
Ragyogj, nyugalmas, hűs fény, reménytelen s hazárd
Utamra, ős tüzednél e sok, bús borzalom ma
Szelíddé félszegül, s úgy nézem torz halomba
Torlódott bánatim, mint ó, bizarr bazárt,
Hol, nyűtt dobozok mélyén: sok-sok bús gondolatban
- Ó, lelkem régi lomja! - lappang a halk halálvágy,
Az ócska, furcsa krampusz, s felszegné ferde vállát,
De fáradt már szegény, s oly untan s késve pattan...
Utamra, ős tüzednél e sok, bús borzalom ma
Szelíddé félszegül, s úgy nézem torz halomba
Torlódott bánatim, mint ó, bizarr bazárt,
Hol, nyűtt dobozok mélyén: sok-sok bús gondolatban
- Ó, lelkem régi lomja! - lappang a halk halálvágy,
Az ócska, furcsa krampusz, s felszegné ferde vállát,
De fáradt már szegény, s oly untan s késve pattan...
Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét
Éltem, s komoly korongod a régi, égi csendben
Úgy nézem már tünődőn és békén s elpihenten,
Mint nyugtató örök rend szép égi hirnökét;
Most érzem: bús kis útam vezet még valamerre,
És lágyan s édesen emeli elcsitult,
Fáradt lelkem a lét, mint álmos kis fiút
Halk, ringató anyák szelíd és puha melle...
Éltem, s komoly korongod a régi, égi csendben
Úgy nézem már tünődőn és békén s elpihenten,
Mint nyugtató örök rend szép égi hirnökét;
Most érzem: bús kis útam vezet még valamerre,
És lágyan s édesen emeli elcsitult,
Fáradt lelkem a lét, mint álmos kis fiút
Halk, ringató anyák szelíd és puha melle...
Csönd... csönd... Isten követje, nemes arany jelenség,
Setét áhitatom most meghódol neked,
S úgy emeli feléd, remegőn, szívemet,
Ez élő és meleg és fájdalmas szelencét,
Mely könnyek balzsamával s vágyak kincsével áldott,
Mint bizarr drágaságuk és furcsa füstölőik
A mély, setét uton, mely Betlehem felé vitt,
A szent csillag fényében a szerecsen királyok...
Setét áhitatom most meghódol neked,
S úgy emeli feléd, remegőn, szívemet,
Ez élő és meleg és fájdalmas szelencét,
Mely könnyek balzsamával s vágyak kincsével áldott,
Mint bizarr drágaságuk és furcsa füstölőik
A mély, setét uton, mely Betlehem felé vitt,
A szent csillag fényében a szerecsen királyok...
1910
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
