Tóth Árpád: SZÁZ ÉV UTÁN | Verstár - ötven költő összes verse

SZÁZ ÉV UTÁN

Vajda János emlékének

Zord Máglya! Vénhedt Tűz! Fanyar
Parázs és Keserű Korom!
Ki Lélek voltál - egy magyar
Költőnek lelke egykoron,

Ó, lángolsz-e még valahol,
Túl az égi határokon,
Hol csak az üstökös lohol,
Mely más csillaggal nem rokon?

Vén, busa lélek, vajjon a
Fenséges, örök robogás
Magányán nem kisért soha
A régi, földi lobogás?

A barna erdő sohse hí?
A jaj, hitvány, és jaj, remek
Ginák szép, síma karjai
Feléd többé nem intenek?

Nem tűrnéd értük, újra, mind
Az őrületet és a bút?
A vad vágy édes szennyeit?
Hogy élni jó, bár élni rút?

Ki immár minden titkokat
Tudván tudsz, régi Kérdező!
Nézd, újra friss smaragdokat
Hazudik a harsány mező.

Nézd - bár koldusan s betegen -,
Az Élet új táncot akar,
S a pesszimista éneken
- Volt-nincs - már túlugrik hamar.

Vagy így a jó? Szólj, zord Zsarát,
Százéves, sötétfényü Tűz!
Nem felelsz. Gőgöd sugarát
Ránk veted, s újra messze tűnsz...

1926

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!