Tóth Árpád: ZENE MELLÉ | Verstár - ötven költő összes verse

ZENE MELLÉ

Albert Samain

Nyír s hárs remeg, ezüst berek,

A vízre hold szirma pereg.

S mint sűrü haj, amelyben alkonyszellők a fésük,
Parfőmözi a nyár-éj, mely most a tó fölé csügg,
A tó nagy tükörét, az ében tündöklésűt.

S az evező kél és zuhan,

Bárkám az álmokba suhan.

Már távol égbe lengve visz,

Nem földi víz már lent e víz.

Két evezőm csapása lágy,

Egyik a Csönd, másik a Vágy.

Ütemre, szemlehúnyva, így,

Szívem, a végtelenbe vágj,

Alélón, lomhán, ringva vígy!

Ott túl a hold figyel - átkönyökölt a tájon -,
A csendre, mit a csónak szelíd zaja puhán von,
S három friss líliom haldoklik a ruhámon...

Most, ajkadhoz remegni, halvány Éj, kéjre ágyas,
E szirmok lelke szédül? vagy szédült lelkem vágyas?
Óh, ezüst Éj! hajadban fésű a sűrü nádas...

S mint hulló holdsugár-sereg,

S mint víz, mit gyöngyözni verek,

A lelkem is zokog s pereg...

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!