Verseghy Ferenc: 168. A' haldokló Legény.
Óh! melly szörnyek kínnyaim,
móta eggyért lángjaim
vésdegélik mellyemet, |
gyötrik szívemet. |
's pittyedtt szájjal megnevet,
nőni látván senyvemet, |
fogyni éltemet! |
érzéketlen lélekért
én többé nem sorvadok. |
Inkább meghalok. |
Ammint tellyes voltomot,
minden boldogságomot
jégszívének szenteltem, |
mellyet tiszteltem; |
gúnyos térgyhajtásokkal
vette szívességemet, |
fontos frigyemet. |
háladatlan fajzatnak
én többé nem hódolok! |
Inkább meghalok. |
Ő azóta már kerűl,
már meg hozzám úgy repűl,
mintha hinné kínomot, |
szánná sorsomot. |
jó kedvemben háborít.
Egyszer kérlel, hiteget, |
másszor sérteget. |
szemfényvesztő álomban
én többé nem tikkadok! |
Inkább meghalok. |
A' minap egy dús legény
nyalka, mint a' vad belény,
kéregette lánczait, |
vítta sánczait. |
's újjait megnyomgatván,
még a' hold lesüllyedett, |
karjánn csüggedett. |
állhatatlan lepkének
én többé nem áldozok! |
Inkább meghalok. |
Felkeresvén házában,
haragomnak lángjában
mind szemére forraltam, |
a' mit fájlaltam. |
'a add hitetlen kezedet
másnak, a' ki nem szeret, |
'a titkon megnevet: |
tétovázó kényedért
szarvakot nem hordozok! |
Inkább meghalok. |
Ő egy töltött pisztollal,
's födve egy zög fátyollal,
más szobábúl visszatért, |
's talpig megdicsért. |
's tedd híresnek hölgyedet!
Én érted, még lyány vagyok, |
mély gyászt hordozok. |
elragadtam fegyverét.
Bábod, mondám, nem vagyok! |
Még ma meghalok. |
A' gallyasba repűlvén,
's a' halálra készűlvén,
a' töltést kivájkáltam, |
's jól megvisgáltam. |
a' golyóbis kék czukor,
mellynek bóttyán nap derűlt, |
's két kéz eggyesűlt. |
's engem, mondám, megnevess,
arra én nem várkozok! |
Még ma meghalok. |
A' fojtást kisimítván,
's írását megsajdítván,
áh! melly kéjre olvadtam, |
ammint olvastam! |
's kegy ragyogván képébűl,
rám nyújtotta karjait, |
lőtte bájait. |
's karja közt elcsüggedvén,
érted, mondám, még vagyok |
élek és halok. |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me