Verseghy Ferenc: 173. Halotti tisztelete néhai Marczibány Istvány Úrnak.
173. Halotti tisztelete néhai Marczibány Istvány Úrnak.
Szomorúan nyögnek Budánn a' harangok,
terjednek a' várban a' siralmas hangok,
köd gyanánt oszlik fel gőzze a' fáklyáknak,
komoran zúgdogál, szűkénn az útszáknak,
a' gyászos hintónak mértéklett mozgása,
's a' csűdűlő népnek panaszló zajgása.
Előre megy sora a' bús jobbágyoknak
kik tiszteletére boldogúltt Uroknak
szomszéd faluikrúl begyülekeztenek.
Utánnok egyházi énekek zengenek
a' hangeszközöknek szomorú dallyáva1,
's a' számos Papságnak köz imádságával.
Követi a' Testet Úri Rokonysága,
kiknek írhatatlan mély szomorúsága.
Bús fohászkodások forranak mellyekbűl,
még érzékeny könyek görgenek szemekbűl.
A' fátyolos cseléd a' külső tisztekkel
a' szíves barátok temérdek népekkel
buzgó kesergéssel tisztelik Urokot,
áldgyák Baráttyokot, sirattyák Attyokot.
terjednek a' várban a' siralmas hangok,
köd gyanánt oszlik fel gőzze a' fáklyáknak,
komoran zúgdogál, szűkénn az útszáknak,
a' gyászos hintónak mértéklett mozgása,
's a' csűdűlő népnek panaszló zajgása.
Előre megy sora a' bús jobbágyoknak
kik tiszteletére boldogúltt Uroknak
szomszéd faluikrúl begyülekeztenek.
Utánnok egyházi énekek zengenek
a' hangeszközöknek szomorú dallyáva1,
's a' számos Papságnak köz imádságával.
Követi a' Testet Úri Rokonysága,
kiknek írhatatlan mély szomorúsága.
Bús fohászkodások forranak mellyekbűl,
még érzékeny könyek görgenek szemekbűl.
A' fátyolos cseléd a' külső tisztekkel
a' szíves barátok temérdek népekkel
buzgó kesergéssel tisztelik Urokot,
áldgyák Baráttyokot, sirattyák Attyokot.
| Megy már a' Temetés a' vár' kapujábúl |
kiömlik a' polgár bús álmélkodással
az árva és özvegy könyes zokogással.
«Ah! itt viszik, úgymond, édes Istápunkot,
ki atyai szívvel mostoha sorsunkot
már mint hatalmas Úr megkönnyebbítette,
már mint kegyes testvér tűrni segítette.
Mit vétettünk nagyot, Egek! ellenetek,
hogy minket illy súlyos csapással feddetek?»
Igy szóllván, követik hideg Tetemeit,
's megmérvén magokban számos érdemeit,
fohászkodások köztt az örök Atyához,
kesergve késérik roppantt templomához
Szent Ersébet Asszony' kegyes szerzetének,
mellyben a' nyavalygók' súlyos inségének
felséges érdemű vígasztalásában,
's több ügyetlen nőnek táplálgatásában
a' Szerzetes Szűzek gyorsan fáradoznak,
's a' jóakarókért buzgón imádkoznak.
| MARCZIBÁNY ISTVÁNY Úr, Dísze a' Hazának, |
utólsó óráinn példás életének
ezt választotta ki temető helyének.
Ő építette fel élete' Párjával
's minden jó tettének részes Dajkájával
ezen Egyház mellett ama' szent szobákot,
Ő szerzette bennek ama' nyoszolyákot,
mellyekben sok beteg ingyen apoltatik,
sok ügyetlen szegény megvígasztaltatik.
«Oda temessetek, mondá haldokolván,
hol a' sok szenvedők egymáshoz kapcsolván
bús inségek által tisztúltt szíveiket,
naponkint felküldik könyörgéseiket
mennyei Atyánkhoz válandó lelkemért,
's utánnam kesergő kegyes Özvegyemért;
's hol tanácsa szerint égi Mesterünknek,
arra fordítottuk nagy részét kincsünknek,
hogy jó barátokot szerezzünk magunknak,
kik buzgó dajkái legyenek nyugtunknak,
ha majd a' síronn túl ahhoz kívánkozunk,
kinek kebeléhez mindnyájan tartozunk.»
| Közelítenek már e' Nagynak Testével |
zokogva fogadgya allyánn az oltárnak
korláttyai megett az egyházi zárnak.
Megújjúl az ének; vele megújjúlnak
a' könyhullajtások, vele felbuzdúlnak
a' bús szegényeknek köz imádságai,
szíves barátinak mély zokogásai.
Elviszik azutánn különös sírjához.
A' Magyar Polgárság e' gyászos pompához
oda függeszti még Magyar siralmait,
hogy megbizonyítsa szent indúlattyait
a' Magyar Hazának e' tiszteltt Attyához,
a' Magyar Erkölcsnek hű pártfogójához.
| De ím! szavát hallom kihatni sírjábúl, |
«Én, úgymond, elértem végét életemnek,
elértem határát sok szenvedésemnek,
's ha jót cselekedni el nem felejtettem,
keresztény tisztem volt, a' mit ezzel tettem.
Ezért már Istentűl vígasztalásomot,
's országában veszem kész boldogságomot.
Rajtam tehát, Árvák! ne síránkozzatok;
de önn sorsotokonn se szomorkodgyatok.
Él még az inséggel küzdőknek Dajkája,
a' MAJTHÉNYI Vérnek díszes Koronája,
felséges Angyala a' rokony hűségnek,
igaz böcsűlője ama' szívességnek,
mellyet a' tisztelő Jóakarójához,
vagy a' serény szolga bizonyít Urához.
Él érzékeny szívű Párja életemnek,
nagylelkű Részesse minden jó tettemnek.»
| Felséges Istenünk, Ura világunknak, |
ha elvetted tőllünk jótévő Atyánkot,
hadd meg szíveinknek érzékeny Anyánkot!
(1810.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
