Verseghy Ferenc: 60. (Koppi Károlynak.)
60. (Koppi Károlynak.)
| Itt ülök a tótok tornyos falujokba bezárva |
számkivetésemnek bajait, hűséges öledbe
Koppim! vissza vezéreljen, keseregve sohajtom.
Hányszor nézegetek bús szemmel az égi vidékre,
hol ragyogó fénynyel látom felkelni naponkint,
s a komor éjbe merűlt földnek tetejére borúlni
életadó súgárival a mennybéli világot!
Hányszor mondogatom teljes boldognak az olyant,
a kit ez égi világ keletétől messze vonódni
a fene sors nem kénytelenít, s kit szinte az első
s el nem egyűlt fények tisztább melegekkel apolnak.
A szent cásábúl gyakran sétálni kimenvén
a talabor térségre, hol a napkelti vidéknek
kellemeit látom, fenn szóval az égre kiáltok,
és a pesti lakást sok vak barmoknak irígylem.
| A komor éjszak alatt fekszik Nagyszombat; egében |
sárga mocsárral együltt, s pöczesóval teljes erekből
áll; s ne hogy a frissebb levegő megjárja koronkint
a beteg elméket, szemevájt szerzője bevonta
négy szögletbe szorúlt kulibáit téglasövénynyel.
Népe komor, s a járom alatt, mely terheli vállát,
szinte alágörnyedt. Szomorú kunyhóiba rejtve
tölti egész napját; a szűk utszákra csak akkor
sompolygván, mikor a kuvaszok, kik az aklokot őrzik,
vagy mulatásképen vagy tisztből félre vonódnak.
Igy lopják magokat kristálypatakokhoz az erdő
mélyeiből a szivtelenebb vagy gyönge vadacskák,
míg az oroszlányok véres prédáikat osztják.
| Senkinek itt vétek nélkül sem látni szemével, |
nem szabad. Orraikonn tündéres sárga üvegből
metszett pápaszemet hordván, mind fínom aranynak
tartják, a mit az őrkuvaszok fitogatni akarnak.
| Nékem is ily fene pápaszemet metszettek azonnal, |
S a mint visszavetém eszelős adományukat, ádáz
tajtékot túrván ajakikból, megfenyegettek:
hogy szememet, ha velök nem akarnék látni, kivájják.
Mit teheték egyebet? megaláztam kurta üdőre
orromat; és ha talán agyagot terjesztnek előmbe,
azzal mentegetem magamat, hogy pápaszemekkel
látni tanúlatlan lévén, a tárgyat eléggé
megkülönözni magam nem tudhatom; és ha dagályos
szószaporítás közt poraranynak lenni kiáltják,
meghajtom fejemet, s szépségét egyre csudálom.
| Teljes képmutató alakokkal az emberi nemzet; |
része pedig bizonyos mértekű csalfa beszéddel
vagy hamis orczavonásokkal mást játszik előttünk,
mintsem lenni szokott igazán a néma falak közt,
a ki kereszt nélkül jól él, a czifra keresztet,
s a ragyogó bárányt sok farkas hordja nyakában.
Mért ne lehetne tehát nekem is mellembe bezárni
titkos itéletimet; s az övéket minden üdőtlen
ostromolás nélkül csak azonban megsüvegelni,
míg nyelvem rólok szabadabb szólásra fakadhat?
Ők a képmutatást mocskos nyereségnek okáért
űzik; az egy szomorú szükség, melly engemet arra
kénytelít csak azért, hogy titkosb tollam ezentúl
kellemetesb hasznot hozhasson az árva magyarnak,
mint mellyet könyvem konokabb védelme szerezne.
Nincsenek ollyan üdők, hogy tőlünk a nagy igazság
bajnoki vérontást kívánjon; az emberi szívek
nem csupa példa után indúlnak, mint az eszetlen
juhseregek buta kossok után. A mostani száznak
elmevilágánál, melly ránk is kezde ragyogni,
múlik az illy barmos követésnek lelke naponkint.
Most már, a ki tanúl, nem az írót nézi, kit a sors
fontos itéletinek piomától messze taszíthat;
nem hitelére tekint, sem nyert hírére; hanem csak
józan okosságú szavait fontolja kiváltkép,
mellyekkel bizonyos hasznú regulákat előad.
| Igy bajomat hamarább jó végre vezetni reménylem, |
állhatatos szívvel tűrt mostoha sorsomat a te
hív ölelésid örök feledékenységbe taszítsák,
és hogy karjaidon esetemnek drága jutalmát
többi barátinknak szíves fogadásaik által,
visszajövén örvendve vegyem, - könnyebben elérek.
Nem teszem én magamat bölcs Socrates oldala mellé,
kit tudománya miatt az irígyek sírba vetettek;
sem Galilei dücsős esetét nem alázom enyimhez,
kit gyönyörű leleményi miatt tömlöczre itéle
a' tudományokban hivatalból ostoba papság.
Ámde ha tí bal sorsom után öletekbe fogadtok,
Socrates és Galilei nyomát meglelni reménylem.
(1793.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
