Verseghy Ferenc: 89. S. Antal barátomhoz. | Verstár - ötven költő összes verse

89. S. Antal barátomhoz.

Hogy vitorlámot darabokra zúzván
a' gonosz szélvész, habozó hajómbúl
eggy magos szirtnek meredek hegyére

felmenekedtem,

's körme köztt nyögvén az üres magánynak,
mellybe a' bal sors dühösen belánczolt,
a' jövő élet 's az örök halál köztt

félve lebegtem;

szívölő búmonn könyörűlni kezdvén,
Tégedet küldött beborúltt szerencsém
Antalom! hogy még ügyemen segíthet,

tűrni tanítgass.

Hű barátságod nemesen felosztya
szenvedésimnek valamennyi súllyát,
jóllehet szíved magadét is allig

győzi viselni.

Óh! ha feltámad valahára ismét
csillagunk, és a' nevető szerencse
visszavisz minket dobogó ölébe

bús Feleinknek,

légy azontúl is szeretője annak,
a' kiben hozzád soha el nem alszik
a' barátságnak tüze, még erében

mocczan az élet.

(A 90-es évek végéről.)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!