Verseghy Ferenc: 97. A' döghalál.
97. A' döghalál.
A' vad állatoknak gallyas országában
nagy döghalál támatt Augustus' korában.
Egynehány nap alatt sokan eldögölvén,
sokan segéd nélkűl félholtan szükölvén
gyöpös piaczain a' bús erdőségnek
öldöklési alatt a' mirigyes égnek;
a' többiek végre mind elkeseredtek
's tanátsnak okáért öszvekerekedtek
az oroszlyányoknak öreg vajdájához,
ugy mint a' községnek született urához.
kimászott egy dombra háló szobájábúl,
hol a' nagy gyűlésnek vévén hódolását,
kesergve hallgatta bús tanátskozását.
Végre öszve szedvén omlékony tagjait,
's egy nagy sohajtással elkezdvén szavait,
«súllyos vétkeinket iszonyú csapással
feddi az Ég, ugymond; 's vajha végromlással
meg ne látogassa bűnös nemzetünköt,
gonoszra fajúlni látván erköltsünköt!
Illyen ostorokkal már az embereket
többször megbüntette, kik a' törvényeket.
mellyek a' zablátlan életet tiltották,
lábokkal tapodni játéknak tartották,
meg sem szünt mindaddig méltó fenyítése,
még a' buzgóbbaknak ajtatos végzése
a' fő bünösököt fel nem konczoltatta,
vagy az oltárokon fel nem áldoztatta.
Olvastam én magam az ó kronicákban
sok illyen példákot, versekben, prósákban
's farkas doctorom is hittel bizonyíttya,
hogy egy illy áldozat töstént elfordíttya
bús nemzetünkrül is az égnek tsapását.
Fogadjuk el tehát jámbor tanátslását,
s vallyuk meg itt nyilván szarvas vétkeinket,
mellyekkel terhelve tudgyuk sziveinket;
's a' kit fő bűnösnek fog lelni gyülésünk,
hallyon meg érettünk. Hogyha szenvedésünk
valóban megszűnik elégtételére
ünnepet szentelünk emlékezetére
halálának napján minden esztendőben,
's még egy vad állat leszsz e' kies erdőben,
nagy neve örökké nyilván daloltatni,
's egész rokonysága szentnek fog tartatni.
A' mi engem illett, megvallom vétkemet,
mellyel megterheltem, sok izben lelkemet.
Számtalan juhokot felfaltam éltemben,
sőt még a' Pásztort is megöltem mérgemben,
ha ellent mérészlett próbámnak állani.
Kész is vagyok érte véremet ontani,
csak megmenekedjen a' rosztúl nemzetünk,
melly által honunkbúl rendre kiveszhetünk.»
's az oroszlány előtt hason mászdogálván,
«nagyon jó, nagyságod, ugymond szín orczával,
hogy fő személyének megalázásával
ezen kicsinységet véteknek tartani,
's vérét méltoztatik értünk ajánlani.
Nincs gyávább alkotmány a' bamba juhoknál!
sem elmét sem szivet nem lelni nyájoknál.
Egy vitéz farkasnak csupa árnyékára,
öszvezavarodván egymásnak hátára,
sem védni nem tudgyák saját életeket,
sem szemes fortéllyal kerűlni veszteket,
's ha fel nem támadna mellettek kutyájok,
egy szempillantásban oda vólna nyájok.
Fortéllyokot pedig kitűl tanullyanak,
mikor vezérjeik csicsákbúl állanak?
kik a' juhászoknak hurczolván terheit,
csak önnön hasoknak vadászszák kéjjeit?
Ugy kell tehát néznünk a' juhnemzetséget,
mint egy enni való balgatag községet.
Tudgyák az emberek ezen igazságot,
's félre tévén böltsen az irgalmasságot,
fejik, nyírják, eszik, bőreikben fűlnek,
's bélleiknek hangján tántzokra hevűlnek.
De mitsoda jussal? jobbak e nálunknál?
's mennyivel böltsebbek akármelly majmunknál?
Mikor tehát rajtunk még is uralkodni,
's jussunk elejébe akarnak tapodni
ugy kell velek bánnunk mint ellenséginkkel,
kiket megtámadni szabad fegyverinkkel.
Megölvén Felséged a' juhpásztorokot,
tellyes igazsággal követte azokot,
kik javokra élvén a' hartznak jussával,
vitézűl küszködnak szomszédgyok' hadával.
Tsak az én vétkem is nagyobb mind ezeknél:
mert én nem éltem ám a' tyukketretzeknél
bajnokokhoz illő harczüzenetekkel,
hanem lopva ölő mesterkedésekkel.
Öszszegyilkoltam így számtalan tyukokot,
gyomromba temettem sok szép kakasokot.
De mit tudok tenni mást e' nemzetséggel,
melly vásott böltsekhez illő szemeséggel,
titkos uttyaimot szüntelen vájkálván,
's a' vigyázást éjjel váltig trombitálván,
tele szemetezi szokott nyomaimot,
's veszedelmeseknek teszi járásimot.»
a' bajuszos Tigris. Illy nagy merészséggel
Urunk' apródgyának úttyát elállani
annyi, mint ellenünk pártot indítani.
Sok állatot öltem én is életemben,
a' mi több, nagy részét nem is éhségemben,
hanem tsak vitézhez illő dicsőségbűl.
Mert ám ki nem tudgya? hogy olly nemzetségbűl
van szerencsém venni nagy származásomot,
's a' magosabb pótzra örökös jusomot,
melly bajnok virtussal víván sok hartzait,
rémülésbe hozta szelídebb társait.
Szégyen volna nekem nyomát nem követni;
's a' ki okaimot meg merészli vetni,
állyon ki, ha tettzik, ellenem vitára!
meglátom, mit mondhat jusom' próbájára?»
mind a' többiek is, kik duzs életeket
a' bambább marháknak töltik csalásával,
vagy a' gyengébbeknek fel mészárlásával.
Utolsó volt köztök a' vallástételben
a' lappangó Farkas, ki szörnyü hitelben
lévén a' ragadó barmoknak részénél,
azt a' jegyzést tette bűnszépítésénél,
hogy ő ritkán üldöz másféle barmokot,
hanem kik megvetvén ősi vadságokot,
a' kevély embernek részéhez állanak,
's egy kis betsületért tsúf igát hordanak.
ki mint fejedelem, azon seregeket
vitte a' gyűlésre, mellyek fűbűl élnek,
«ha, ugymond magában, ezek így beszélnek,
's érdemeknek tartván az öldökléseket,
virtusoknak teszik a' legfőbb vétkeket,
mért ne mentegessük mink is hibáinkot,
kik más kára nélkűl éllyük napjainkot?»
'S éppen el akarta gyónását kezdeni,
a' mint a' szamárnak szavait zengeni
háta megett hallya nagy tsudálkozással,
ki közbe vegyített sok fóhászkodással,
«én is nagy bűnösnek ösmerem magamot,
mint nagyságtok, ugymond; mert mikor utamot
elvétettem nem rég, 's ezen erdőségbűl
a' síkra jutottam, - koránt se éhségbűl!
mert én megelégszek erdei füvemmel,
hanem hogy meglássam tulajdon szememmel
életemben egyszer azt a' nagy világot,
mellyben úgy hallottam a' sok bóldogságot,
mint nálunk a' gombát, önkint nevekedni,
meszsze ki találtam oda ereszkedni,
hol a' tsemetétlen rétek tenyészkednek
's balsamos illatú fűvel kedveskednek.
Itt engem az ördög, a' mint sétálgattam
's a' virág zománcznak diszét visgálgattam,
arra tsábított el, hogy a' pap réttyérűl,
de tsak az ösvényre kidőllő szélérűl,
egy harapás sarnyút orozva elvettem,
's tsupa nyalánkságbúl helyben meg is ettem.»
felkiált a' róka. E' nagy hitetlenség,
's nem egyéb, az oka nyomorúlt sorsunknak!
Ez hozott döghalált egész fajzatunknak.»
«Szörnyű szentségtörés! ugymond nagy buzgással
a' tajtékozó Farkas, mellynek vér ontással
nyerhetünk egyedül tellyes botsánatot;
és hogy megmutassam ezen ágozatot. - - -
«Mit sokat mutatni? mondgya gőgöséggel
a' bajuszos Tigris. Mennél több készséggel
viszszük az oltárhoz ezen áldozatot,
annyival könnyebben nyerünk botsánatot.»
mint a' legvitézebb ostromlók a' várnak,
's mihelyt lábairúl szegényt leránthatták,
egy szempillantásban ízekre szaggatták.
hogy még felakasztyák a' kis tolvajokot,
addig a' nagyokot szabadgyában dúlni
's idegen javakkal haggyák bóldogúlni.
nagy döghalál támatt Augustus' korában.
Egynehány nap alatt sokan eldögölvén,
sokan segéd nélkűl félholtan szükölvén
gyöpös piaczain a' bús erdőségnek
öldöklési alatt a' mirigyes égnek;
a' többiek végre mind elkeseredtek
's tanátsnak okáért öszvekerekedtek
az oroszlyányoknak öreg vajdájához,
ugy mint a' községnek született urához.
| Ő is beteg volt már, 's felkelvén vaczkábúl, |
hol a' nagy gyűlésnek vévén hódolását,
kesergve hallgatta bús tanátskozását.
Végre öszve szedvén omlékony tagjait,
's egy nagy sohajtással elkezdvén szavait,
«súllyos vétkeinket iszonyú csapással
feddi az Ég, ugymond; 's vajha végromlással
meg ne látogassa bűnös nemzetünköt,
gonoszra fajúlni látván erköltsünköt!
Illyen ostorokkal már az embereket
többször megbüntette, kik a' törvényeket.
mellyek a' zablátlan életet tiltották,
lábokkal tapodni játéknak tartották,
meg sem szünt mindaddig méltó fenyítése,
még a' buzgóbbaknak ajtatos végzése
a' fő bünösököt fel nem konczoltatta,
vagy az oltárokon fel nem áldoztatta.
Olvastam én magam az ó kronicákban
sok illyen példákot, versekben, prósákban
's farkas doctorom is hittel bizonyíttya,
hogy egy illy áldozat töstént elfordíttya
bús nemzetünkrül is az égnek tsapását.
Fogadjuk el tehát jámbor tanátslását,
s vallyuk meg itt nyilván szarvas vétkeinket,
mellyekkel terhelve tudgyuk sziveinket;
's a' kit fő bűnösnek fog lelni gyülésünk,
hallyon meg érettünk. Hogyha szenvedésünk
valóban megszűnik elégtételére
ünnepet szentelünk emlékezetére
halálának napján minden esztendőben,
's még egy vad állat leszsz e' kies erdőben,
nagy neve örökké nyilván daloltatni,
's egész rokonysága szentnek fog tartatni.
A' mi engem illett, megvallom vétkemet,
mellyel megterheltem, sok izben lelkemet.
Számtalan juhokot felfaltam éltemben,
sőt még a' Pásztort is megöltem mérgemben,
ha ellent mérészlett próbámnak állani.
Kész is vagyok érte véremet ontani,
csak megmenekedjen a' rosztúl nemzetünk,
melly által honunkbúl rendre kiveszhetünk.»
| Ezekre a' Róka farkát megcsóválván, |
«nagyon jó, nagyságod, ugymond szín orczával,
hogy fő személyének megalázásával
ezen kicsinységet véteknek tartani,
's vérét méltoztatik értünk ajánlani.
Nincs gyávább alkotmány a' bamba juhoknál!
sem elmét sem szivet nem lelni nyájoknál.
Egy vitéz farkasnak csupa árnyékára,
öszvezavarodván egymásnak hátára,
sem védni nem tudgyák saját életeket,
sem szemes fortéllyal kerűlni veszteket,
's ha fel nem támadna mellettek kutyájok,
egy szempillantásban oda vólna nyájok.
Fortéllyokot pedig kitűl tanullyanak,
mikor vezérjeik csicsákbúl állanak?
kik a' juhászoknak hurczolván terheit,
csak önnön hasoknak vadászszák kéjjeit?
Ugy kell tehát néznünk a' juhnemzetséget,
mint egy enni való balgatag községet.
Tudgyák az emberek ezen igazságot,
's félre tévén böltsen az irgalmasságot,
fejik, nyírják, eszik, bőreikben fűlnek,
's bélleiknek hangján tántzokra hevűlnek.
De mitsoda jussal? jobbak e nálunknál?
's mennyivel böltsebbek akármelly majmunknál?
Mikor tehát rajtunk még is uralkodni,
's jussunk elejébe akarnak tapodni
ugy kell velek bánnunk mint ellenséginkkel,
kiket megtámadni szabad fegyverinkkel.
Megölvén Felséged a' juhpásztorokot,
tellyes igazsággal követte azokot,
kik javokra élvén a' hartznak jussával,
vitézűl küszködnak szomszédgyok' hadával.
Tsak az én vétkem is nagyobb mind ezeknél:
mert én nem éltem ám a' tyukketretzeknél
bajnokokhoz illő harczüzenetekkel,
hanem lopva ölő mesterkedésekkel.
Öszszegyilkoltam így számtalan tyukokot,
gyomromba temettem sok szép kakasokot.
De mit tudok tenni mást e' nemzetséggel,
melly vásott böltsekhez illő szemeséggel,
titkos uttyaimot szüntelen vájkálván,
's a' vigyázást éjjel váltig trombitálván,
tele szemetezi szokott nyomaimot,
's veszedelmeseknek teszi járásimot.»
| «Ugy kell a' gaz népnek! ugymond dölfösséggel |
Urunk' apródgyának úttyát elállani
annyi, mint ellenünk pártot indítani.
Sok állatot öltem én is életemben,
a' mi több, nagy részét nem is éhségemben,
hanem tsak vitézhez illő dicsőségbűl.
Mert ám ki nem tudgya? hogy olly nemzetségbűl
van szerencsém venni nagy származásomot,
's a' magosabb pótzra örökös jusomot,
melly bajnok virtussal víván sok hartzait,
rémülésbe hozta szelídebb társait.
Szégyen volna nekem nyomát nem követni;
's a' ki okaimot meg merészli vetni,
állyon ki, ha tettzik, ellenem vitára!
meglátom, mit mondhat jusom' próbájára?»
| Illy formán szóllottak megvallván vétkeket, |
a' bambább marháknak töltik csalásával,
vagy a' gyengébbeknek fel mészárlásával.
Utolsó volt köztök a' vallástételben
a' lappangó Farkas, ki szörnyü hitelben
lévén a' ragadó barmoknak részénél,
azt a' jegyzést tette bűnszépítésénél,
hogy ő ritkán üldöz másféle barmokot,
hanem kik megvetvén ősi vadságokot,
a' kevély embernek részéhez állanak,
's egy kis betsületért tsúf igát hordanak.
| Hallván az Elefánt e' tar mentségeket, |
vitte a' gyűlésre, mellyek fűbűl élnek,
«ha, ugymond magában, ezek így beszélnek,
's érdemeknek tartván az öldökléseket,
virtusoknak teszik a' legfőbb vétkeket,
mért ne mentegessük mink is hibáinkot,
kik más kára nélkűl éllyük napjainkot?»
'S éppen el akarta gyónását kezdeni,
a' mint a' szamárnak szavait zengeni
háta megett hallya nagy tsudálkozással,
ki közbe vegyített sok fóhászkodással,
«én is nagy bűnösnek ösmerem magamot,
mint nagyságtok, ugymond; mert mikor utamot
elvétettem nem rég, 's ezen erdőségbűl
a' síkra jutottam, - koránt se éhségbűl!
mert én megelégszek erdei füvemmel,
hanem hogy meglássam tulajdon szememmel
életemben egyszer azt a' nagy világot,
mellyben úgy hallottam a' sok bóldogságot,
mint nálunk a' gombát, önkint nevekedni,
meszsze ki találtam oda ereszkedni,
hol a' tsemetétlen rétek tenyészkednek
's balsamos illatú fűvel kedveskednek.
Itt engem az ördög, a' mint sétálgattam
's a' virág zománcznak diszét visgálgattam,
arra tsábított el, hogy a' pap réttyérűl,
de tsak az ösvényre kidőllő szélérűl,
egy harapás sarnyút orozva elvettem,
's tsupa nyalánkságbúl helyben meg is ettem.»
| «Mit? a pap réttyérűl? melly istentelenség! |
's nem egyéb, az oka nyomorúlt sorsunknak!
Ez hozott döghalált egész fajzatunknak.»
«Szörnyű szentségtörés! ugymond nagy buzgással
a' tajtékozó Farkas, mellynek vér ontással
nyerhetünk egyedül tellyes botsánatot;
és hogy megmutassam ezen ágozatot. - - -
«Mit sokat mutatni? mondgya gőgöséggel
a' bajuszos Tigris. Mennél több készséggel
viszszük az oltárhoz ezen áldozatot,
annyival könnyebben nyerünk botsánatot.»
| Neki estek tehát hárman a' szamárnak, |
's mihelyt lábairúl szegényt leránthatták,
egy szempillantásban ízekre szaggatták.
| Régieknek tudgyuk ama panaszokot, |
addig a' nagyokot szabadgyában dúlni
's idegen javakkal haggyák bóldogúlni.
(1805.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
