Vörösmarty Mihály: (KI FOGJA MÉLTÁN...) | Verstár - ötven költő összes verse

(KI FOGJA MÉLTÁN...)

Ki fogja méltán zengeni érdemes
Honnunk Vitézit, s Nagyjait, a setét

Óság ködéből visszahozván

Léteiket ragyogóbb egünkre?

Egy könyre-késztő nyájas öröm repes
Szívemben a szép hajdaniság eránt,

Mely őseinknek szerte zörgő

Fegyvereit lelapúlva nézte.

Tí Napkeletnek téres határai
Tanúk lehettek, mennyire vitte a

Dölf Szittya Hősink harcra búzgó

Lelkeiket, Ti tanúk lehettek.

Hát nemzetednek dísze, Orondates,
Nagy Dáriusnak számtalan emberit

Miként tiportad porba ádáz

Masszageták nyomodat követvén?

Miként fenyíté dárdavasad halált
Szóró hegyével büszke sorát ama

Még győzhetetlen Támadónak.

Zengjem-e, vagy Te nem ezt ohajtod?

Képzelj egy omló szírtdarabot magas
Bércről virító fákra rohannia

S Gellérd sziklájit bús töréssel

Jönni le a nyugovó födélre.

Így forga hajdan a nagy Atilla is,
Midőn veszéllyel hozta világverő

Hadát az ellenség vidékit

Dúlni, s adó fizetésre készté.

Még Róma gőgös népe is annyiszor
Győző hatalmát rettegi, s kérlelé,

Hogy meg ne szegné a nyugalmat

S ím nemesen könyörűlni kész volt.

Te jámbor Hős, oh Húnyady, a világ
Kínzó Töröknek mennyei ostora,

A gyászos Honnért mint buzogtál,

Mennyi dicső remeket mutattál,

Midőn az álnok Holdfele ránk borúlt,
S kétes veszéllyel támada meg, de ím

Ezen felűl is rút irígység

Vérbe kevert agyarát kitette.

Pest, 1818

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!