Vörösmarty Mihály: EGY KORÁN HALÓ VÉGSZAVA | Verstár - ötven költő összes verse

EGY KORÁN HALÓ VÉGSZAVA

Oh! most hallgass rám, csak most végtére figyelmezz

Sok bajok és örömek lakhelye, földi világ!

Vígságért nem eped búcsúzó lelkem utánad;

Haj! számára kihalt színeden a vigaság:

Nem kér e rebegő ajak, gyomrodba temess el;

Önként is berekeszt sírom üdőnap előtt:

Ámde ha már el kell fémedtől válnom örökre,

A vad enyészetnek szótalan helyt nem adok.

Ott küzd egy nyomorult féreg kis veszte bajával,

S vég mozdultában port zavar hantjaidon.

Egy másik szomorú hangon zeng végekor: ennek

Haldokló szeme rád, s kellemeidre mered.

Én, ily lelkesedett, elmúljak-e szúnyadozóként?

Szótalan adja-e ki lelkemet a hideg ajk?

Oh nem! Szólni fogok, hogy az intést hallja kelettől

Nyúgatig, aki csak ért, s emberi szóra ügyel,

Szólni fogok, hogy dél éjszaknak visszadörögje,

És bár sok szivekig hajtsa beszédeimet!

Hah! lehanyatlik már s nem birja kivántomat a test,

Fagyva szorúlt útján csak hörög a lehelet.

...................................................

Húgom gyenge szemérmében fél védni, s azért is,

Hogy testvére vagyok, földre tekintve pirúl.

Haj! nem tudják még, hogy többé nem lehetek rossz,

Hogy fölös átkok alatt bús temetőmbe rogyok.

Nem tudják! - De ne is tudják: szomorú fa takarj el,

Szellő, vidd szavaim, vidd tova s ifjakat ints!

Börzsöny, 1820

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!