III. Károly

Full text search

III. Károly
Időközben Bécsben váratlanul elhunyt I. József császár és király, s az új uralkodó a Spanyolországból hazatért III. (császárként VI.) Károly lett (1711-1740). Károly elsősorban a magyarokkal való megbékélést és a modus vivendi mielőbbi kialakítását tartotta szem előtt. Magyarországot ismét be kellett tagolni a birodalomba, de törvények szabta alkotmányos keretek között. Az 1712-1715. évi Pozsonyban összeült országgyűlés törvényei hozták létre az új politikai berendezkedést. Az így visszaállított rendi dualizmusban a központi hatalom és a rendek hatalmának váltakozó egyensúlya irányította a közügyeket. Az uralkodó esküt tett az ország törvényeinek betartására, és arra, hogy az országgyűléssel együtt kormányoz. Ez a berendezkedés biztosította az önálló államiság, a politikai önrendelkezés bizonyos fokú megőrzését. Fontos hatalmi ágak azonban – külügy, hadügy, pénzügy – az uralkodó közvetlen hatáskörébe tartoztak, kivéve az országgyűlés adómegszavazási és katonaállítási jogkörét.
Az 1722-1723. évi országgyűlésen a magyar rendek elfogadták a Pragmatica Sanctio-t, a Habsburg-ház nőági örökösödési rendjét szabályozó törvényt, valamint a Habsburg-tartományokkal való elválaszthatatlan egyesülést. Ezek a törvények Ausztria és Magyarország viszonyát lényegében 1918-ig szabályozták.
Az újjászervezett magyarországi közigazgatás fő szervei a kormányszékek voltak, amelyek a király közvetlen fennhatósága alá tartoztak. Az 1723-ban létrehozott Helytartótanács élén a nádor állott. Mint felső szintű helyi, magyarországi kormányszék, gyakorolta a végrehajtó hatalmat, feladatköre a belső igazgatás minden ágára kiterjedt. A Helytartótanács Pozsonyban, majd 1784-től Budán működött. A legfelső szintű kormányszék a Bécsben székelő Magyar Királyi Kancellária volt. Ez terjesztette fel az ügyeket a birodalmi központi hatóságokhoz, valamint továbbította az uralkodó rendeleteit, utasításait a Helytartótanácshoz. A pénzügyeket, a bányák, kincstári jövedelmek és birtokok kezelését a 16. században felállított Magyar Királyi Udvari Kamara irányította, amely alá volt rendelve a bécsi Udvari Kamarának. A felső szintű jogszolgáltatást az 1715-ben létrehozott Hétszemélyes Tábla és alatta a Királyi Tábla intézte, amelyeket együtt Királyi Kúriának neveztek. Ezek alatt a Kerületi Táblák, a városi és megyei törvényszékek működtek.
A rendek legfőbb hatalmi szerve az országgyűlés volt, amely 1608 óta felső és alsó táblára oszlott. A felső táblán a főpapság és a világi főnemesek tanácskoztak a nádor elnökletével. Az alsó táblán a megyék követei, az alsópapság és a szabad királyi városok küldöttei ültek a személynök elnökletével. Az országgyűlés tanácskozási nyelve a latin volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me