A Kossuth-emigráció és a nemzetközi politika
A Kossuth-emigráció és a nemzetközi politika
A nemzetközi körülmények először 1853-56-ban, a keleti kérdést ismét az európai politika figyelmének középpontjába emelő krími háború idején nyújtottak némi reményt a változásra. A nyugat-európai magyar emigráció vezetői abban reménykedtek, hogy Ausztria Oroszország oldalán avatkozik be a Törökország, Anglia és Franciaország elleni háborúba. Ausztria azonban csupán rosszindulatú semlegességet tanúsított Oroszországgal szemben; s bár magatartásával így is elidegenítette magától mindkét háborúzó felet, a nyugati nagyhatalmak nem voltak hajlandók az Ausztria elleni fegyveres fellépésre.
Jóval kedvezőbb esélyt jelentett az 1859-1861 közötti időszak. Az olasz egységmozgalom hídfőjének számító szárd-piemonti királyság zseniális miniszterelnöke, Cavour területi engedmények fejében megnyerte szövetségesül III. Napóleon Franciaországát. Amikor pedig Ausztria háborúba kezdett Piemont ellen, III. Napóleon a magyar emigráció vezetőivel, így Kossuthtal, Klapkával és Teleki Lászlóval is kapcsolatba lépett. Kossuth azt szerette volna, ha francia csapatok lépnek Magyarország földjére; az újabb fegyveres felkelés elindítására csak ebben az esetben volt hajlandó. A magyar emigránsok érintkezésbe léptek a szerb és román fejedelemségek vezetőivel is a területükön át történő fegyverszállítás ügyében. A remények azonban néhány héten belül kútba estek. III. Napóleon 1859. június 24-én Solferinónál ugyan döntő vereséget mért I. Ferenc József csapataira, de július 11-én már fegyverszünetet is kötött egymással a két uralkodó, amit csakhamar béketárgyalások követtek. Az olasz egységmozgalmat ugyan ezek a kedvezőtlen változások sem tudták megállítani, de az európai szövetségben Magyarország felszabadítására indítandó felkelés elmaradt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
